A bajor és a magyar evangélikus egyház képviselői közös istentiszteleten adtak hálát partnerkapcsolatukért Istennek – Diavetítéssel!
Budapest – 2010. október 12-én 15 órai kezdettel került sor a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) és a Bajorországi Evangélikus-Lutheránus Egyház közötti partnerszerződés meghosszabbítására. A bajor vendégek és egyházunk képviselői először a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség templomában tartottak úrvacsorás ünnepi istentiszteletet. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Az ünnepi istentiszteleten a bevonulást követően dr. Korányi András a zsinat lelkészi elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében úton járásról beszélt, amely szimbolikus a két egyház szempontjából. Válsághelyzetben, bizonytalanságban, kulturális, szociális és globalizációs kihívások közepette egyházaink folyamatos mozgásban vannak. Az útonlévők közösségét alkotják, akik együtt, egymásért vannak úton – hangsúlyozta dr. Korányi András
A zsinat elnöke kitért arra is, hogy a két egyház közössége szoros kapcsolat. Nem csak a bajoroktól kapott Opel gépkocsikkal vagyunk úton, hanem akkor is, amikor a másiknak vígazstalásra és segítségre van szüksége, mint például most, a vörös iszap lavina miatt most nekünk, magyaroknak jöttek segítségónkre. Össze vagyunk kötve Jézus Kirsztusban egymással és Megváltónk az, aki velünk van ezen a közös vándorlásunk alatt – zárta szavait dr. Korányi András.
A közös éneklés után dr. Fabiny Tamás és Gáncs Péter oltári szolgálatával folytatódott az istentisztelet, felváltva német és magyar nyelven. Muntag András a zsinat nemlelkészi elnöke és Pál Marietta az Ifjúsági Osztály referense felolvasták a lekciókat (1Thessz 5,15-18; Lk 17,11-19), majd Ittzés János elnök püspök állt a szószékre, hogy Ézsaiás könyvének 12. fejezete alapján szóljon a gyülekezethez.
A püspök hangsúlyozta, hogy Istentől adott lehetőség a 18 éve megkötött partnerség megünneplése, s most azért gyűltünk össze, hogy magától értetődő módon közösen tegyünk tanúságot Jézusról és közösen dicsérjük az Istent.
„Miért vagyunk mi éneklő, dicsérő gyülekezet?” – tette fel a kérdést Ittzés János, majd így folytatta: „Nekünk keresztényeknek jó okunk van erre. Isten a mi örömünknek alapja és forrása. Istent dicsérjük, mert ő ezt most hagyja és így szeretné. Isten népét emlékezteti az ének arra, hogy Istentől jön jobbulás akkor is, amikor legszívesebben a bajban zárva maradna a torok.”
Fel kell ismernünk azt az alapot, amely énekelni hagy. Jézus Krisztus Nagypénteken elkezdte a változást, amely alapvetően minden ember szívében kezdődik el. „Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” Istent áldjuk, mert ő a mi segítőnk, felé bizalommal, félelem nélkül fordulhatunk – tette hozzá Ittzés János.
„A diszpóra helyzetben élő egyházunknak Isten jó partnereket adott, testvéreket, akik a kicsiknek segítenek. Így együtt vallhatjuk, közös énekkel, hogy nem félünk!” – így Ittzés János.
Az igei szolgálat után a Hitvallás következett, majd a közös könyörgő imádság, Holger Manke, Vári Krisztina, Kiss Zsuzsanna, Fritz Blanz és Manke-Lackner Eszter szolgálatával. Ők mindannyian egy-egy szimbólumot is hoztak, amely a két egyház kapcsolatát jellemzni: újság és Biblia, kő, mankó, híd.
Ezután következett a közös úrvacsora, Ittzés János püspök, dr. Johannes Friedrich püspök, Susanne Breit-Keßler püspökasszony és Dorothea Greiner püspökasszony szolgálatával.
