Baranka György 8500 kilométert tett meg bibliai utakon motorkerékpáron
Budapest - A pestszentlőrinci evangélikus gyülekezetben a februári teadélután vendége Baranka György nagytarcsai lelkész volt, aki törökországi útjáról tartott vetített képes beszámolót. 250-es Yamaha motorkerékpárjával 2008 májusában indult útnak és két hét alatt 8500 km-t megtéve egészen az Ararát hegyéig jutott. Hulej Enikő írása.
Közben gyönyörű tájakon ősi romvárosok mellett haladt el, és olyan helyeket keresett fel, melyek a Bibliából jól ismertek – pl. Noé bárkája az özönvíz után az Araráton feneklett meg, Antiókhiában nevezték először keresztényeknek a Krisztus-követőket, Efezusban az ötvösmesterek meg akarták lincselni Pál apostolt…
Iszlám területen kereszténynek lenni és hirdetni az evangéliumot nem veszélytelen vállalkozás. Jogilag ugyan engedélyezett, de aki megtér, arra a munkahelyén gyakran nyomást gyakorolnak, és családjából is kitagadják. Az ottaniak nem is értik, hogy lehet kétféle nyilvántartást vezetni a keresztényekről, és miért van az Magyarországon, hogy aki egyháztag, nem biztos, hogy valóban gyakorló hívő.
A nagytarcsai lelkipásztor második alkalommal indult motorral Törökországba. Először hat évvel ezelőtt „csak” háromezer kilométert megtéve Antiókhiáig jutott, most azonban már az iraki határt is megközelítette. Bevallása szerint ez kikapcsolódást és kalandot jelentett számára, és mivel az iszlám területen folyó missziós munka nagyon érdekli, elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában ilyen szolgálatot vállaljon.
Az előadás után Baranka György Lk 24 alapján tartott áhítatot az emmausi út jelentőségéről. Kiemelte, hogy ha Jézusban csak mint emberben reménykedünk, akkor könnyen összeomlik minden, de a feltámadt Úr mindig kivezeti övéit a reményvesztettségből. Aki felismeri, hogy Vele lehet közösségben, új útra indul, és az Úrral együtt a másik emberre, a testvérre is rátalál.