„Térj vissza Istenhez!” – Missziói konferencia 2. rész

A résztvevők köre is rendkívül színes volt: volt környezetvédelmi akcióhős, nyíregyházi evangélikus lelkész, világháló apostola, voltak Tolna megyéből, Ormánságból, majdnem a teljes nagytarcsai VB válogatott, a kispesti gyülekezet tagjai, alberti presbiter, dr. Koch Béla családostul, Erdélyből és Felvidékről, Missziói Központ jó néhány munkatársa, cigánymissziós és börtönmissziós testvér, gépészmérnök és építészmérnök, mezőgazdasági mérnök és világi külmissziós vezető, katolikus hitoktató és református missziós testvér, teológushallgató.

A reggel mindennap imaközösségben kezdődött, és aztán a bőséges reggeli után áhítat volt. A délután során bibliakör.

Mindennap más vezette az áhítatot, és az imakört. A bibliakört Széll Bulcsú kispesti lelkész beszélgetős-építkezősre, Orbán Attila misszionrius lelkész evangelizációsra tervezte.

Zsidómisszió – Régóta kapom fel a fejemet erre a szóra. Hogy is van ez? Mit is értsünk alatta? Erről beszélt Endreffy Géza budaörsi evangélikus lelkipásztor, a Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért nevű zsidómisszió magyarországi munkatársa. Különféle szabadegyházak, katolikusok, protestánsok szerveződtek össze ebben azért, hogy segítsenek a maguk hatékony eszközeivel leküzdeni az antiszemitizmust. Bíznak abban, hogy szürke keresztények nincsenek, mindenkit elhívott az Úr valamilyen missziós küldetésre, amire rá kell ébredjen, legyen az cigány-, börtön-, vagy zsidómisszió. Ott van például a Római levélben: „ zsidónak először, aztán görögnek.” Amíg a keresztények és zsidók fel nem ismerik, hogy valamennyien Isten üdvtervének részesei, addig nem lehet békesség Istenben. A zsidó vallás a kereszténységben ölt testet – halljuk. És azt is, hogy a messianisztikus zsidóság az utóbbi 30 évben kezd éledni.

A betegek iránti nagy szeretettel, alapos szakmai felkészültséggel és bibliás hittel beszélt dr. Koch Béla balatonszabadi családorvos és ezzel erőt ad beteget ápoló családtagoknak, beteglátogatóknak, lelkészeknek, orvostársainak is. A hit nélküli lét súlyos bajok forrása. Ilyen lehet például korunk népbetegsége, a depresszió is. Örömtelen életünkben, immunrendszerünk gyengülésekor csak Istenbe vetett hitünk az egyedüli, ami gyógyít, ami üdvöt ad. (...és íme, odament egy leprás, leborult előtte, és azt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” Mt 8,2).

Az orvos kifejtette, hogy korunkban Isten nélkül élünk és addig ameddig ez így megy tovább, csak zűrzavar, békétlenség, háborúság jár a nyomában. Isten azonban a szívünkben megadja a választ is: térj vissza Istenhez, és Vele és embertársaiddal tanúsított alázatos szereteted feloldja a stresszt is. A jó doktor ennek megfelelően él, és dolgozik is. Szolgálataként az ebéd és a bibliakör közötti szüneteket panaszok meghallgatásával töltötte.

D. Kiss Ildikó és az Éiri Együttes (Gyarmati Gábor gitár, ír buzuki, Imhof Kriszta hegedű, vokál, Kiss Sándor horán, Liebe Nóra ír hárfa, Szabó Dániel furulyák, triangulum, klarinét) közös muzsikálása egyszerre keltette fel hegyi patakok csobogását, szellők hűs fuvallatát eső után. Valami megfoghatatlan varázs volt együtt muzsikálásukban. Ildikó csukott szempillája, ahogy a felhők közt Istennek szolgál hangjával. Ír sziklák közt köszön napfényre Isten arca így latin-magyar nyelvű kettős köszöntésben, hogy bearanyozza lelkünket.

S ha még ez a csoda nem lett volna elég egy napra, még mindig lehetett ráadást kapni. Visky András Júlia című monodrámáját adta elő Dér Denise férje, Dér András közreműködésével.

A színésznő asztal mellett ült és mesélt, mintha élet és halál között lebegett volna. Eljött érte a halálasszony a lágerbe, ahová hét gyermekével deportálták valahova a Duna-delta környékére. A férje börtönben, vagy ki tudhatja hol… talán még életben – lelkész. Emlékfoszlányok: matrózruha; lánygimnázium; „Gézáné Gabika”; fekete, fodrozódó krepp-papír a hajdani öt tengerpart helyett… háború alatti, utáni képek. Újabb emlékek törnek fel: egy kutya. Férjének elhurcolása – az a hajnal… mintha minden nap ezzel kezdődne. Már a lágerben vagyunk: Júlia lucernalevest főz, közben betoppan egy szomszéd, akit csak „30 kg-os Remény”-nek hívnak, aki mindig friss és biztató híreket hoz a képzelet őrületében.

Aztán már dörgött az ég, szakadt az eső. A jég is keményen kopogott vele együtt az üvegtetőn. Szavát sem halljuk. Vár, pihen, türelmesen. Elállt, folytatja.

Nehéz a műfaj, és nehéz a tartalom, a pőre igazság agyonnyom. A darab alatt viszont a színésznővel együtt szárnyaltunk – szavakon, mondatokon keresztül.  Nem monoton egy percre sem, pedig csak beszélt. Bár előtte a szövegkönyv, csak belepillant – valahonnan máshonnan mondta. Hangja, beszédének ritmusa, hangsúlyai, gesztusai, távolba révedő tekintete, egész színpadi lénye magával ragadt bennünket. Minden rezdülésnek hangsúlyozottan jelentése volt: egy indulatos lábmozdulatnak, egy fejmozgásnak, a szem becsukásának, a szempilla remegésének. Betöltötte a teret, de nem lépett túl rajta.

Megint dörgött. Már leszakadt az ég. Kérte, üljünk köréje. Énekeltünk. A „Ne félj tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul: Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull. Ültünk, hallgattuk. Egy lélegzet vele. S Ő egy lélegzet a darabbal.

A darab végére csak Júlia/Denise kimondhatatlan érzései maradtak bennünk, melyek tanítanak hitre, szerelemre, szeretetre, elfogadásra, belenyugvásra és harcra: életre-halálra… felejthetetlenül az este hatása alatt.