„Menjetek, és tegyétek a dolgotok krisztusi alázattal!” – Lezárult a harmadik gyülekezeti munkatársképző tanfolyam

„Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Útközben ne is köszöntsetek senkit. Ha azonban egy házba beléptek: legelőször ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak!..” (Lk. 10,1-5) – hangzott az Isten Igéje, amelyet D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök olvasott fel a résztvevőknek.

Prédikációjában a püspök elmondta, hogy a Jézusban való hitet szeretetszolgálatként kell közvetíteni a másik felé úgy, ahogyan az a másiknak jó, mert csak így juttunk előrébb! „Arra vagytok elküldve, hogy a másik emberi méltóságát tiszteletben tartva segítsetek úgy, ahogy az a legjobb! Csak a Krisztustól kapott szeretet alázatával tudtok enyhíteni, a hit gyümölcseként szolgálatot teljesíteni, az egyént és a társadalmat inspirálva kell szolgálatból, belső parancsot teljesítve! Mindennapi kereszténységetek az Istentől kapott kegyelem által úgy éljétek meg a kezek evangéliumaként, hogy abban az elfogadó és továbbadó szeretet szolgálata legyen” – hangsúlyozta D. Szebik Imre.

A gyülekezeti munkatárs hármas feladatot lát el. Egyrészt hívogat: istentiszteletre, gyülekezetbe, konfirmációra, bibliaórára. Másrészt diakóniai munkát lát el leginkább idős, beteg embereknél: bevásárol, gyógyszert visz, fürdet, meleg levest szed, ki, amire képes. Ide tartozó feladat még a spirituális háló szociális hálóvá szövése az adott gyülekezeten belül, a kieső társadalmi háló helyett. (kézművesek, orvosok, szakemberek közvetítése) Harmadik és legfontosabb feladata a munkatársnak a lelkigondozás olyan esetekben, amikor a másik embert akár hitbéli kétségek gyötrik, akár megoldhatatlannak tűnő emberi konfliktusai vannak. De mindig tudni kell, hogy segíteni csak odáig szabad, amíg az Istentől kapott kegyelmi képességünk megengedi. Utána már szakember kell! – fejtette ki a püspök. 

„Mózes is gyülekezeti munkatársakat keresett Jetró tanácsára, hogy ők tegyenek igazságot a nép között minden időben. Ezek az embereknek nemcsak vezető személyiségeknek kell lenniük, hanem derék, istenfélő, hűséges, meg nem vesztegethetőknek. Legyetek Krisztus által megragadott emberek, így építsétek, így éljétek a kereszténységet!” – mondta D. Szebik Imre, majd neves istenfélő munkatársakat vett sorra: 

„Albert Schweitzer teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos, Párizsban az Eiffel-torony tövében sétálgatva egy papírfecnit talált. Lehajolt, felvette: „Jézus mondja, kövess engem!” Így kezdődött. Így lett az afrikai feketék Nagy Fehér Varázslója, az álomkór és a lepra gyógyítója.  

Ilyen volt Wilhelm Löhe a német szeretetszolgálat és külmisszió egyik atyja, aki büntetésből került Neuendettelsau nevű faluba lelkészi szolgálatot végezni. Amikor felismerte, hogy milyen sok özvegy és magányos leány él munka nélkül, megszervezte számukra a diakonisszaszolgálatot. Mára Európa egyik legjelentősebb egyházi szeretetintézménye működik itt: anyaház, kórház, iskolák, műhelyek, konferenciaközpont, szálloda. Löhe munkásságának másik eredménye abból a felismerésből fakadt, hogy sok német evangélikus Amerikában próbált szerencsét. Az ő támogatásukra Löhe lelkigondozókat küldött az Újvilágba, akik a külmissziói munka alapját vetették meg. És idősotthonokat hozott létre.  

Ezután a püspök feltette a kérdést: „Milyen gyülekezet szeretnénk építeni? Mik az alapvetőek: tanítványság, dicsőítés, közösség, szolgálat, misszió. Legfontosabb azonban a szolgálat.

„Szolgálat alatt azt értjük, hogy mindannyian a nekünk adott lelki ajándékok felismerése alapján megtaláljuk helyünket a Krisztus testében az egész test épülésére (Ef. 4.7-16.)” Isten kijelölte mindannyiunk helyét a gyülekezetben, Krisztus testében, és a ajándékokat adott, hogy az egész test épülésére legyünk. Mi lelkipásztorok, de mások is, folyamatosan keressük a szolgálókat/vezetőket, folyamatosan kell ezért imádkoznunk, és gondolkoznunk az életet adó struktúrákon. Követtünk el, és sajnos még a jövőben is fogunk elkövetni hibákat: vannak, akiket túl sok szolgálatra kértünk meg, vannak, akiket nem támogattunk megfelelő módon, vannak akiket nem vettünk észre, akiket nem helyes módon kértünk szolgálatra, vagy nem segítettük a megfelelő szolgálatba... De szeretném ha látnánk a mai ige alapján: gyülekezetünkben véglegesen elköteleztük magunkat arra, hogy – amennyiben rajtunk áll – minden gyülekezeti tag szolgálóvá legyen a maga helyén. És azt is elmondhatom, nagy hálával a mi Urunknak, aki szolgálatra elhív és felhatalmaz, hogy sokan beálltak a testvérek közül Krisztus szolgálatába, a gyülekezet épülésére.”

Azt is fontosnak tartotta azonban a püspök kifejteni, hogy vannak, akik azért nem vállalnak állandó szolgálatot a gyülekezeten belül, mert kevésbé elkötelezettek.

„Tudom, hogy vannak, akik azért táplálkoznak itt az Isten Igéjével, hogy annak erejével megéljék Krisztus követését és szolgálatát a munkahelyülön, a családjukban, egyéb helyzetekben – mondta. – Beszéltem arról, hogy mennyire fontos számunkra a szolgálat. Szeretnék még említeni két olyan struktúrát, amelyek gyülekezetünkben a Krisztusi életet táplálják és segítik. Az egyik az úgynevezett szolgálati csoportok, a másik a házicsoportok rendszere” – mesélte D. Szebik Imre, majd így folytatta:

„A szolgálati csoportokban történik a különböző szolgálati területeken végzett munka koordinálása, tervezése, közös imádság, alkalmanként képzés. Ilyen területek: baba-mama kör, gyermekmunka három csoportban, ifjúsági munka, lakótelepi fiatalok közötti misszió, házicsoportok, nyugdíjasklub, zenei szolgálat, Egymásért csoport, házigazda szolgálat, Alfa kurzus, imaháromszögek... A különböző csoportok változó időközönként találkoznak. Van, amelyeket lelkipásztor vezet, de nagyobb részük önállóan működik a szolgálati vezetők irányításával. Az egész gyülekezet, a Krisztus test javára szolgálnak ezek a csoportok.

A másik nagy és fontos struktúra a házicsoportok illetve egyéb kiscsoportok rendszere. Ezek a csoportok általában heti rendszerességgel találkoznak. Ebben szemlélhető a jetrói iránymutatás megvalósulása. Az a pásztori gondoskodás, személyes számontartás és törődés, amire mindannyiunknak szükségünk van, akik Krisztust kívánjuk követni egy ellenséges világban, a házicsoportokban élhető meg. A mindennapi ügyeinket, kérdéseinket, gondjainkat és örömeinket ezekben a csoportokban oszthatjuk meg, és itt hordozhatjuk egymást. Szeretnénk a házicsoport vezetőket abban erősíteni, támogatni, hogy pásztori felelősséggel forduljanak a csoport tagjai felé. Természetesen a csoporttagok egymás pásztorai is, egymásért felelősek. Mi lelkipásztorok erősítsük, támogassuk ezt a pásztori szerepüket. Ám Jetró tanácsához hasonlóan bizonyos nehezebb helyzetekkel, ügyekkel fordulhatunk és forduljunk is a lelkipásztorokhoz, annak ellenére, hogy tudjuk, van a pásztori gondoskodásnak egy olyan szintje, intenzitása, amit mi lelkipásztorok nem tudunk megadni mindenkinek. Bízom benne, és imádkozom azért, hogy a házicsoportjaink egyre inkább úgy működjenek, hogy a gyülekezet békéjét, jólétét, sálómját szolgálják.

Nyilvánvaló, hogy ebben a két nagy struktúrában a legnagyobb felelősség a szolgálati illetve a házicsoport vezetőké, akik között jelen vannak a presbitérium tagjai is. Úgy ismerjük ezeket a vezetőket, mint derék, istenfélő, hűséges és becsületes embereket. Hisszük, hogy Isten használja őket. Fogadjuk hát el szolgálatukat, támogassuk őket, imádkozzunk értünk! És ti magatok is lássátok, és vegyétek bátorításként a mai Ige alapján, hogy Isten népének jólétét szolgájátok.”

Az Igére visszatérve a következőképpen szólt: „Láttuk a mai igénkben, hogy a jó szervezés, a megfelelő struktúrák életet adnak. Fontos megtalálni a megfelelő embereket, átadni nekik feladatokat, és felszabadítani őket arra, hogy éljenek mindazzal, amit Isten nekik ajándékozott. Mégis hangsúlyozni kell, hogy semmilyen szervezés és semmilyen szervezet nem nélkülözheti a Lélek lehelletét, és az Isten népének élete alapvetően a Krisztus titka marad, és sohasem lesz jó „menedzsment” függvénye. Ezért szeretném figyelmeteket a lekcióban olvasottakra irányítani. Miután Pál apostol eligazítja Timóteust abban, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzenek a vezetők, azaz a püspökök és diakónusok, meglepő módon a kegyesség, azaz az Isten szerinti élet titkáról szól:

„Aki megjelent testben,

igaznak bizonyult lélekben,

megjelent az angyaloknak,

hirdették a pogányok között,

hittek benne a világon,

felvitetett dicsőségben.”

Ez a korai Krisztus himnusz emlékeztessen minket: bár a jó szervezés és struktúrák szükségesek Isten népének békességéhez, jólétéhez, de semmilyen szervezés és struktúra nem léphet az a vele való közösségünk helyére. Egyedül Jézus Krisztus az, aki titokzatos, de valóságos jelenlétével összefogja és egyben tartja az ő testét – a mi gyülekezetünket is.” 

A püspök prédikációjában továbbá kifejtette: „Krisztusnak szentelve szívünket csodák történnek! Számadás ez a bennünk élő reménységről! Nincs olyan veszett helyzet, amiből ne tudnánk kimenekülni, és amit Isten ne fordítana jóra! Krisztus él és feltámadt! Erre emlékezünk vasárnaponként! Ez csoda és botránykő! A húsvét két alappillére a nagypéntek és a pünkösd! És a kettő között megtörténik a feltámadás! Ezt hinni kell! Nem értelemellenes! Ezt el szabad és el is kell mondani a munkatársaknak, hogy van egy értelmi és egy hitbeli dolog, s az örökkévaló Jézusra utaló remény, mindig, minden helyzetben! Ez a misszió tehát valamiképpen megelőlegezi az egyház húsvét és pünkösd utáni küldetését, amelynek értelmében a Feltámadott nevében megtérést kell hirdetnie a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek.”

D. Szebik Imre szerint, ha elérkezettnek érzik az időt a munkatársak, akkor tapasztalattal, empátiával meg szabad tenni az első lépéseket a másik felé, de nagyon hinni, tisztelni, szeretni kell a másikat! Ezért minden ilyen párbeszédnek hitben, alázatban, odaadásban, Istenben és a másikban bízva kell megtörténnie. Luthert idézve: „Itt állok, másként nem tehetek!”
A püspök szerint a mai világban tanúságtevő keresztényekre van szükség. 1946-ban a millpengős világban romokban állt az ország. Manapság ugyan nincsen olyan cudar világ, de kevés a munkahely, nyomasztó a globális válság, de a morális a legnagyobb. A reménységet nem szabad feladni, hinni és bízni kell abban, hogy Isten segít megértetni azt, hogy nem minden a matéria! „A jólléthez azonban nem csak ez kell! Ennél sokkal fontosabb a hit, a remény, a megbocsátás! A család, a gyerekek, a barátok! A testvérek, a gyülekezet! Áldjon meg Benneteket az úr! Legyetek a jó ügy kezei, lábai, fejei! Áldjon meg benneteket az Úr hitben, lélekben, reménységben, szeretetben! Menjetek, és tegyétek a dolgotok krisztusi alázattal!” – zárta szavait a püspök.

Az istentisztelet után aztán külön áldásban és úrvacsorában is részesültek a hallgatók. A három hétvége alatti képzést sikeresen teljesítő munkatársak, tanítványok okleveleket vehettek át D. Szebik Imre nyugalmazott püspöktől.