„Felemás igában élünk” – Dr. Pálhegyi Ferenc előadásán jártunk

Létrehozás: 2011. március 08., 16:45 Legutolsó módosítás: 2011. március 08., 16:48

Budapest – Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus idei előadássorozatának utolsó előtti előadásán jártunk 2011. március 7-én, a Ráday Kollégiumban. A közismert előadó elsősorban a házasságra készülő vagy már családos keresztény párok számára tart jegyesoktató és házassággondozó előadásokat. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Az előadás címe – miszerint „Felemás igában élünk” – arra a helyzetre utalt, amikor a pár egyik tagja hívő, míg a másik nem. A családgondozó pszichológus kiemelte, hogy a keresztyén házaságban a felek szeretetre, hűségre és egymás elfogadására kötelezik el magukat. A vitát kavaró, provokatív előadás több száz hallgatót vonzott, mindenféle korosztályból.

A legközelebbi, a sorozat záró alkalma lesz és a Megmenthetjük-e „menthetetlen” házasságunkat? címet viseli majd. Két hét múlva, 2011. március 21-én tartják a Ráday utca 28. szám alatti kollégiumban.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben