„Az egyház lényege szerint nem kerülhet válságba!” – A Nyugati Egyházkerület missziói napján
Veszprém – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerülethez tartozó gyülekezetekből az elmúlt szombaton (2009.l 05. 23.) Veszprémbe várták a gyülekezetek tagjait a missziói nap szervezői. A több mint háromszáz résztvevő a Városi Művelődési Központban gyűlt össze, ahol a program Isó Zoltán helyi lelkész, valamint Bereczky Gyula felügyelő, Porga Gyula alpolgármester és Verasztó János kerületi missziói lelkész köszöntésével kezdődött. Szöveg és fotók: Menyes Gyula.
Ezután Isó Dorottya veszprémi lelkész igehirdetése következett Lk 21,28 alapján (ld. Igehirdetések rovatunkban itt).
Eztán három előadás következett. Elsőként dr. Koczinszky Éva irodalomtudós Válságban az ember? címmel tartott előadást. Személyes hangú előadásában a korszakunkat mutatta be, hogy hogyan látják ezt a világot azok a tudósok, filozófusok, akik ma a társadalmét gondolataikkal befolyásolják. Mit gondol erről a Biblia, és milyen módon vezette őt Isten arra, hogy ezt az igazságot felismerje. Elmondta: Rossz történelmi helyzetre egy másik rossz politikai döntéssel válaszolunk. De egyre többen vannak, akik felismerik, hogy rajtunk már csak egy Isten, egy természetfeletti segíthet.
„A Bibliában a válság nincs külön említve, mert a bűnbeeséssel a krízis, a válság már elkezdődött. A krízishelyzeteket arra használja Isten, hogy megálljunk elgondolkodjunk, ez Isten tervében szerepel. A mai világ krízisét úgy kell fogadnunk, hogy vagy a világra jellemző kényszerpályán mozgunk, ahol nincs megoldás, vagy kilépünk a szabadságba Krisztus által. Tapasztalom, hogy nap mint nap Isten minden nehézségből kisegít az életemben. Megtanultam, hogy nem a karrier a fontos, hanem az, hogy Isten szerint végezzem a feladataimat” – zárta gondolatait dr. Koczinszky Éva.
Válságban a társadalom? című eladásával Czakó Gábor író lépett a pulpitusra. „Bocsásd meg, hogy egy pillanatig nem gondoltam rád!” – ezzel az imádsággal kezdte előadását, majd így folytatta: „Isten családjának a tagjai vagyunk, de apró előnyökért képesek vagyunk megtagadni mindenkit, akit szeretünk.” Czakó szerint „vagy gazdasági, vagy ökológiai válság uralkodik el rajtunk. A kultúra azt jelentette, hogy a világot művelni kell, átszellemülten Istenhez emelni. A reneszánsztól kezdve kialakult egy új világ, amelyből azonban Isten hiányzik. Az Antikrisztus nem tud megtestesülni, hanem rajtunk keresztül cselekszik.”
Végül a Jelenések könyve alapján az író korjeleken keresztül ábrázolta a jelent. „Az életszínvonal megszüntette a lélekszínvonalat. Ha nincs Isten, akkor bankokat és tankokat kell építeni. – mondta az ember. Óriási technikai fejlődés indult meg a volt keresztény Európában. Magas szinten elégítik ki az emberiség alacsony szintű igényeit.”
Válságban az egyház? címmel Ittzés János püspök tartott előadást. A Biblia egyházképeit sorolta fel az élő kövekből épült ház képétől, a bárányokon át a test tagjaiig.
„Az egyház lényege a feltámadott Krisztus. Így az egyház lényege szerint nem kerülhet válságba. Miért lehetséges, hogy válságjelek vannak közöttünk? Probléma a szekularizáció, ami trónfosztottá, kicsivé tette Istent. Ne felelőst, hanem Isten céljait keressük a válságos időkben is” – mondta a püspök, aki szerint a hit magánügyként való beállítása hamis, mert ez a legszemélyesebb közügyünk.
A délelőtti program az előadók kerek asztal beszélgetésével zárult.
Ebéd után Vető István püspök-helyettes a közeli Sólyban tartott ünnepi négymegyés közgyűlésről (erről szóló cikkünket lásd itt) érkezve átadta Ittzés János püspöknek azt a zászlót, amelyet a megyék képviselői adtak át annak alkalmából, hogy megemlékeztek az 1009-ben kiadott oklevélről, amelyben a megyerendszer megalakult Magyarországon.
A délután Csendes csodák címmel Hűvösvölgyi Ildikó színművész előadás következett, amelyben Reményik Sándor verseit adta elő Négyessy Katalin csellóművész segítségével.
A délutáni kulturális programot az oroszlányi evangélikus énekkar zárta, amely után Ittzés János püspök tartott áhítatot Rm 13,11-14 alapján.
A perselypénzt a veszprémi Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézménye és Gondozó Háza javára ajánlották fel.