Szvorák Katalin a torontói magyar evangélikusok vendége
Az amerikai magyar evangélikus egyház meghívására koncertezett Szvorák Katalin Liszt-, Kodály- és alternatív Kossuth-díjas énekművész az Egyesült Államokban, majd a torontói Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház meghívására nagy sikerű záróhangversenyt adott 2012. október 27-én. Egy nappal később a művésznő az evangélikus istentiszteleten is szolgált, majd Sajgó Szabolcs jezsuita atya „Kapuid bennem” című új verseskötetének bemutatóján is közreműködött. Az énekesnő először járt Kanada földjén, így első benyomásairól kérdeztük. Szöveg: Mekis Éva
„Már a Niagaránál, de Torontóban még inkább éreztem a különbségeket az Egyesült Államokhoz képest” – vallotta a művésznő Mekis Évának, a Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház felügyelőjének. – Az utcákon járva, éttermekbe bekukkantva komoly európaiságot éreztem, de elsőként az emberek őszinte mosolya, spontán kommunikációja ragadott meg. Jólesett hallani a sokféle nyelvet, így halottam szlovákot, ukránt, lengyelt is. A multikulturalitás itt valóban élő, és a kisközösségek nyelvet, vallást őrző szentélye még fontosabb szerephez jut, mint a gyorsan bedaráló olvasztótégelyben, azaz az Egyesült Államokban.”
„A torontói magyarságban is jelen lévő generációs megosztottság talán legkönnyebben az ökumené jegyében orvosolható – állítja a művésznő. – Erre meggyőző példa az én teremtést dicsérő koncertem, ahol nemcsak népdalok hangzottak el, de hét történelmi egyházunk teremtett világot idéző énekei is. Felemelő volt a görög katolikus, baptista, zsidó, református, római katolikus és evangélikus énekeket megszólaltatni egymás után, mert ekkor éreztem igazán, hogy mindig azt kell keresnünk és felmutatnunk, ami minket összeköt, és nem azt, ami elválaszt. Tiszteletet parancsoló és példát adó az a maroknyi magyar evangélikus, akik meghívtak engem és meghívták a többi magyar egyház képviselőit, tagjait. Az evangélikusokat tartom a legnyitottabbaknak az összetartozás megteremtésére. Az aktuálpolitikától távolságot tartó egyházról van szó, de olyan cselekvő egyházról, amely a történelem során mindig csak a legfontosabb pillanatokban lépett színre, például elsőként – és szinte egyedül – cselekedett Sztehlo püspök 1944-ben, de 1945-ben a szlovákiai magyar kitelepítések ellen is csak a cseh evangélikusok tiltakoztak az összes egyház közül. Clevelandben is az evangélikus Tamásy házaspárnak köszönhetően találkoznak havonta a különböző felekezetű magyar lelkészek, papok. Itt, Torontóban ismét az evangélikusok cselekedtek először koncertmeghívásommal, így jutottam el Kanadába. Bár Torontóban van egy élő, 80 éves múlttal rendelkező magyar evangélikus gyülekezet, mégis nehéz a helyzet, hiszen saját lelkészük és templomuk nincs, és a lelkigondozás sem megoldott. Kéthetente több mint tíz órát autóznak Tamásyék felváltva Clevelandből Torontóba és vissza, hogy alig féltucatnyi lutheránusnak megtartsák az istentiszteletet. Mi a Kárpát-medencében el se tudjuk képzelni, hogy mekkora lelki energiával, mekkora hittel kell rendelkeznie annak, aki ezt a szolgálatot vállalja. Az itt élő hívőket nemcsak a szülőföld távolsága, az idegen környezet, de az anyanyelv megtartásának nehézsége is fenyegeti mindennap. Jó volt találkozni olyan másod-, harmadgenerációs magyarokkal, akik folyékonyan beszélik a nyelvet és őrzik hagyományainkat.”
Szvorák Katalin küldetését így foglalta össze: „Nagyon örültem az észak-amerikai küldetésemnek, szolgálatomnak azért is, mert ökumenikus műsorom értő fülekre talált itt. Életem végéig hálás szívvel fogok gondolni magyar evangélikus testvéreimre, akik kis egyházként nagyot mernek álmodni, és az álmaikat életre keltik.”
