Szívem Tállyán újra…
Tállya – „Szívem táján újra nyár van” – hangzik helyesen a NOX együttes dalának szövege, én mégis azért kölcsönöztem ezt a kissé átfogalmazott strófát, mert május 19-i tállyai házasságkötésünk óta még szívesebben veszem az utat az ottani evangélikus templom felé. Így volt ez augusztus 25-én, az év legforróbb napján is, hiszen hol is volna jobb egy ilyen tikkasztó napon, mint a templom hűvösében, az Isten közelében?! Szöveg: dr. Asztalos Éva
Az egykor szebb napokat megélt településen egy valami nem változik. Csodás borok készülnek itt már évszázadok óta. Ezt igazolja az is, hogy amikor a tridenti zsinat idején IV. Piusz pápával tállyai bort kóstoltattak, ő így vélekedett róla: „Summum Pontificem talia vina decent!”, azaz: „Őszentségének ilyen (tállyai) bor dukál.”
Sok dolog azonban sajnos változik. Többek között az, hogy a községben és a környékén élő evangélikusok száma sajnálatos módon nagyon lecsökkent. Míg 1948-ig a tállyai gyülekezet saját iskolát tartott fenn, addig mára evangélikus gyermek is alig akad.
Éppen ezért Tállya is része annak a missziói egyházközségnek, mely Abaújszántón, és Tokajon keresztül egészen Sátoraljaújhelyig terjed. A cikk szerzőjének férje, Asztalos Richárd helyi lelkész, nagy utat jár be, hogy elérje e gyülekezetek hozzávetőleg 60-70 aktív tagját.
Nagy öröm azonban, hogy minden évben van egy nap, melyre meghívást kapnak mind a Borsod-Hevesi, mind a Hajdú-Szabolcsi egyházmegyék gyülekezeteinek tagjai, és megtölthetünk egy olyan hatalmas templomot, mint a tállyai.
Ebben az évben D. Szebik Imre nyugalmazott püspök volt a csendesnap fő vendége, aki nagy örömmel fogadta el a meghívást, hiszen ez a vidék különösen kedves számára, esperesként majd főpásztorként is szívügyének tekintette a térség evangélikusainak sorsát, s a missziói egyházközség is az ő kezdeményezésére alakult, még 2005-ben.
A közös énektanulás utáni nyitó áhítatban Asztalos Richárd az Útmutató aznapi ószövetségi igéje alapján prédikált a Jákob által Bételnek elnevezett helyről, Isten házáról, s visszaemlékezett arra, hogyan is kapcsolódott össze élete a hittel egy templomban átélt élményen keresztül.
Az igehirdetést követő fórumbeszélgetés moderátora, Molnár József diósgyőri lelkész az áhítat alapgondolatából kiindulva, az evangélikussággal való első találkozás kérdésével indította az egyházunk jövőképéről folyó diskurzust, melyben püspök úr beszélgetőtársa Sándor Frigyes esperes, Gyuris Miklós egyházmegyei felügyelő, és Fellegvári Zoltán gimnáziumigazgató volt.
Ezt követően a miskolci In His Steps zenekarral énekelve, tapsolva dicsérhettük az Urat, majd az Oroszlános Borvendéglő hűs pincéjében elfogyasztott ebéd után D. Szebik Imre fotókkal illusztrált beszámolóját hallhattuk püspöki szolgálatának legszebb és legnehezebb pillanatairól. Az ötven év lelkészi szolgálat adta tudás és tapasztalat, illetve püspök úr természetéből adódó derűlátása hallgatóiban is megerősítette a hitet és a reménységet: tennünk kell a dolgunkat, és Istenre bíznunk a jövőt.
A csendesnapot záró úrvacsorás istentiszteleten Tóth Melinda ózdi lelkésznő arra bíztatta a gyülekezetet, hogy merjék a gondjaikat bátran Jézusra bízni, aki ígérete szerint velünk van minden napon a világ végezetéig.
