Száz éve épült Páhiban az iskolatemplom

Létrehozás: 2012. október 28., 15:55 Legutolsó módosítás: 2012. október 29., 11:48

Páhi – 2012. október 27-én Páhi evangélikus hívei évszázados templomukat ünnepelték. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Száz évvel ezelőtt Páhi községben különleges kicsiny templom épült, amely sokáig szolgált a település iskolájaként a hétköznapokban. A református gyülekezettel közösen használt templom kicsinek bizonyult a szentelés századik évfordulóját ünneplő közösségnek, így a gyülekezet nagyobb része a templomkertben felállított sátorból hallgatta Gáncs Péter püspök igehirdetését, valamint az istentiszteletet követő köszöntéseket. 

A Csengőd-Páhi-Kaskantyúi Evangélikus Társult Egyházközség lelkésze, Nagy Veronika nyitotta meg a köszöntések sorát, emlékezve a gyülekezetben korábban szolgáló elődeire, majd átadta a szót Radosné Lengyel Annának, az egyházkerület felügyelőjének, akit id. dr. Cserháti Sándor professzor, majd Sárkányné Horváth Erzsébet követett. 

A köszöntők sorából nem maradhatott ki a gyülekezettel hagyományosan jó kapcsolatot ápoló református lelkipásztor és katolikus plébános sem. A templom különleges múltjára utalva a gyülekezeti teremben szép kiállítást rendeztek. Itt a korabeli falusi iskola eszközeivel, dokumentumaival és a gyülekezet múltjával ismerkedhet a látogató. 

Az ünnepi istentisztelet és a köszöntések hangfelvételei alább meghallgathatók.

Fájlok
Istentisztelet:   3.7 MB  
Köszöntések   3.3 MB  
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben