Rendhagyó mesedélutánt tartottak meglepetés sztárokkal a könyv világnapján

Létrehozás: 2012. április 24., 01:28 Legutolsó módosítás: 2012. április 24., 13:28

Soroksár – A könyv világnapján, 2012. április 23-án D. Tóth Kriszta és Wolf Kati is olvasott mesét azoknak a gyerekeknek, akik részt vesznek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet soroksári családsegítő és gyermekjóléti központja által működtetett fejlesztő programban. A másfél órás program során a kézműves foglalkozások mellett a Momentán Társulat színészei gondoskodtak arról, hogy a gyerekek ne csak hallgatói, de résztvevői is legyenek a meséknek. Szöveg: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és Kiss Tamás. Fotó: Kiss Tamás

A különleges mesedélután is része a Tesco „Az év támogatottja” programjának, amelynek kedvezményezettje az ökumenikus segélyszervezet. Az áruházlánc 20 millió forintos támogatásának köszönhetően a segélyszervezet valamennyi rászoruló gyermekeket segítő szociális központja lehetőséget kap közösségi és képességfejlesztő programok szervezésére az év folyamán, amelynek keretében egyénre szabott módon segítik elő több száz nehéz sorsú gyermek fejlődését, mindennapi életét, iskolai előrejutását. A könyv világnapja alkalmából a Tesco munkatársai önkéntesként vettek részt és segítettek a rendezvényen, továbbá saját gyűjtésükből könyvadománnyal is támogatták a gyermekeket.

A Tesco évek óta több országban működteti „Az év támogatottja” kezdeményezést, amelynek keretében 2003 óta Magyarországon is minden évben egységes szakmai szempontok alapján egy pályázót segít.

Az ökumenikus segélyszervezet célja, hogy a támogatással az általa kidolgozott modellprogramot szélesebb körben elérhetővé tehesse. A projekt keretében a gyermekek beilleszkedését hátráltató problémákat kívánják enyhíteni, így segítve a felkészülést az iskolakezdésre. Az egyénre szabott program keretében fejlesztik a mozgást és egyéb részképességeket, kezelik a magatartási és tanulási problémákat, de a szülők érzékenyebbé tétele is fontos célkitűzés.

Az áruházlánc támogatásának köszönhetően a segélyszervezet négy vidéki és egy budapesti központjában valósíthatja meg a programot. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben