Kossuth-díjas festőművész járt a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Körben

Létrehozás: 2012. november 01., 18:22 Legutolsó módosítás: 2012. november 01., 18:23

Pápa – Somogyi Győző Kossuth-díjas festő- és grafikusművész volt a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör vendége tegnap este. Az evangélikus gyülekezeti házban zajló oldott hangulatú beszélgetés sok érdeklődőt vonzott. Forrás: papa-ma.hu, szöveg és fotó: pt

A vendéget Borbély Lajos, a kör vezetője mutatta be az egybegyűlteknek, majd Polgárdi Sándor evangélikus lelkész nyitóimádságot mondott. Ezt követően levetítették Somogyi Győző 1979-ben készített, a magyar fővárost egyedi hangulatban ábrázoló animációs filmjét, és a művész hétköznapjaiba bepillantást engedő Arcélek című portréfilmet.
„Nálam a szabadidő és a munka tulajdonképpen összefolyik, nem lehet elválasztani a kettőt. Otthon van a munkahelyem, a magam főnöke vagyok, ha tehetném, napi 24 órát dolgoznék. Sajnálom az időt az evésre, az alvásra.  Falun élek, gazdálkodok, állatokat tartok. Úgy szerkesztettem meg az életemet, hogy a fizikai és a szellemi munka kiegészíti egymást. Az egyiket a másikkal ki tudom pihenni” – mesélte a papa-ma.hu hírportálnak Somogyi Győző, aki saját bevallása szerint gyerekkora óta művésznek készült.
Az általános iskolában rajzszakkörbe, majd később képzőművészeti gimnáziumba járt. 1962 és 1968 között a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója volt. 1967-ben szentelték pappá, 1968-ban doktorált egyháztörténetből. Hét évig, 1968-tól 1975-ig szolgált papként, ám politikai okokból el kellett hagynia az egyházat. – Utólag belátom, nem volt nekem való ez a pálya. Valójában mindig művésznek készültem, művész alkat is vagyok. Szép emlékeket őrzök a papként eltöltött időszakomról, és az egyházammal a mai napig jó a kapcsolatom. A művészetemben rengeteget profitálok a teológiai tanulmányaimból, az egyházból, a vallásos életből. Innen ered több témám is, mint például Jézus, a szentek, a népi vallásosság – fogalmazott a neves művész.
Megtudtuk tőle, hogy immár negyven éve folyamatosan rajzolja a magyar hadiviselet történetét, és a témából egy 15 kötetes könyvsorozatot szeretne megjelentetni. Ehhez több ezer rajz szükséges, aminek közel kétharmadát már elkészítette.

További fotók:

http://www.papa-ma.hu/cikk_reszletes.php?id=8119 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben