Két évszázada áll a kisbaboti templom

Létrehozás: 2012. október 03., 08:09 Legutolsó módosítás: 2012. október 03., 10:31

Kisbabot – Kétszáz éves jubileumot ünnepelt 2012. szeptember 23-án, vasárnap a kisbaboti evangélikus gyülekezet. Az egyházközség harmadik, máig fennmaradt templomát 1813-ban szentelte fel Kis János akkori püspök. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kiss Miklós győr-mosoni esperes és Deák Ágota helyi lelkész működött közre. Szöveg és fotó: Adámi Mária

A tíz leprás gyógyulásának története (Lk 17,11–19) alapján a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet Szemerei János. „Köszönetet mondani mindig saját magunk miatt kell. Aki hálát tud adni, az tudatára ébred annak, hogy ajándékot kapott” – fogalmazott a püspök. Majd hozzátette: az ajándékozó Isten tanítani akar minket a köszönetmondásra.

Az alkalmat követő közgyűlésen Sárközi Lászlóné presbiter olvasta fel a gyülekezet és a templom történetét. Zsédely Zsigmond felügyelő beszámolt a parókia és a gyülekezeti terem felújításáról, ami kárpótlási pénzből valósulhatott meg. Köszöntőt mondott Kiss Miklós esperes, valamint Farkas Ervin bezi lelkész, aki fél évig helyettesített Kisbaboton. Ő a szomszédos gyülekezetek üdvözletét is tolmácsolta.

Ezek után a résztvevők átvonultak a megújult parókiához, ahol sor került az épület, valamint a Német József volt felügyelő által elkészített kis oltár megáldására.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben