Keresztyén nevelés – hittanórán kívül? – Pedagógusok találkozója volt a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben

Létrehozás: 2012. október 10., 11:34 Legutolsó módosítás: 2012. október 10., 11:36

Várpalota – Tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület pedagógusai 2012. október 6-án, Várpalotán. A találkozó a lelki feltöltődést és a tapasztalatcserét szolgálta. A nap fő témája a hittanórán kívül zajló keresztyén nevelés volt. Szöveg és fotó: Adámi Mária

A program a templomban, istentisztelettel kezdődött, amelyen Szemerei János püspök hirdette Isten igéjét. A liturgiában Tóth Attila helyi lelkész segédkezett. A püspök Lk 12,49-53 alapján a jézusi tűzről, keresztségről és békétlenségről beszélt. „Jézus az éltető tűzről beszél, amely újat kezd és a gyógyulás eszköze” – mondta. Majd hozzátette: „A jézusi békétlenség az élet indulásának hatalma, az életmentés feszült küzdelme. Bárcsak fölverné a hamis nyugalmat, amelybe beleszoktunk!”

Az úrvacsorai alkalmat követően került sor az idei Gyurátz Ferenc-díjak átadására. A kerületi elismerést Osgyán Gáborné Bauer Emília, a Bakonycsernyei Evangélikus Óvoda vezetője, valamint Rajnai Károly, a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója vehette át.

Ezek után a résztvevők átsétáltak az óvoda épületébe, ahol az óvodások verses-dalos műsorán keresztül ismerhették meg az intézményben folyó munkát. Lassu Tamásné óvodavezető és Talabér Márta várpalotai polgármester is köszöntötte a jelenlévőket.

A bemutatkozó kör után Wagner Szilárd soproni iskolalelkész tartotta meg előadását „Keresztyén nevelés a hittanórán kívül” címmel. „A keresztyén nevelés minden pedagógust érint – evangélikus intézményen belül és kívül, gyülekezeten belül és kívül” – fogalmazott. Majd kiemelte a családi közösség mellett a pedagógus és a lelkész szerepét is. „Azért fontos minden területen a keresztyén nevelés, mert ha mi nem végezzük, akkor más fog másfajtát végezni helyettünk.” Az előadó szerint a keresztyén nevelés fontos területei: az imádság, a nyitott jelenlét és a figyelem. Felvezető gondolatait követően Jancsó Kálmánné moderálásával érdekes beszélgetés alakult ki. 

Az ebédszünet után a résztvevők két szekcióban folytatták az eszmecserét. Az óvodapedagógusok megbeszélését Szarka Éva bakonycsernyei lelkész és Ács Györgyné győri óvodavezető, az általános és középiskolában dolgozó oktatók csoportját pedig Mesterházy Balázs soproni líceumi iskolalelkész és Szűcs Gábor, a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola igazgatója vezették.

Az ezt követő fórumon a jelenlévők feltehették kérdéseiket Szemerei János püspöknek, Varga Mártának, az Országos Iroda Nevelési és Oktatási Osztálya vezetőjének, és Rozs-Nagy Szilvia hittanreferensnek. A moderálás feladatát Wagner Szilárd vállalta magára. Rozs-Nagy Szilvia tájékoztatást adott egy tervezett felmérésről, amelynek célja a gyülekezeteinkben élő evangélikus pedagógusok és hitoktatók megtalálása és összefogása.

A záró úti áldás során a hittanreferens arról beszélt, mit jelent az Istenbe vetett bizalom. „Életünk boldogsága, sőt, egyházunk jövője is attól függ, merünk-e tanulni a gyerekektől, merünk-e bízni Istenben és egymásban” – fogalmazott.

A napot a résztvevő pedagógusok „Az Úr a pásztorom” kezdetű kánon három szólamban való eléneklésével fejezték be, majd lelkileg gazdagodva indulhattak el, hogy a hallott gondolatokat saját intézményükben hasznosítsák. A következő találkozójukra 2013. október 4. és 5. között kerül sor, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnáziumban.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben