Isten kegyelmének koldusa – Ittzés János kapta az Ordass Lajos-díjat – Részletes beszámoló a laudációval!

A Deák téri templom adott otthont az ünnepi istentiszteletnek, amelyen az Országos Presbitérium képviselői és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői jelenlétében átadták egyházunk legmagasabb rangú kitüntetését. 

Az Ordass Lajos-díj olyan feddhetetlen életű, magyar vagy külföldi, felszentelt – akár más felekezetű – személynek ítélhető, aki kiemelkedően sokat tett a magyar evangélikus egyházért. Idén a megtisztelő díjat egyházunk korábbi elnök-püspöke, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület újjászervezője, Ittzés János kapta kiemelkedő személyisége és munkássága elismeréseként. Az ünnepi istentiszteleten igehirdetésében Ittzés János hangsúlyozta, hogy Isten haragja soha nem a végső szó, a legnagyobb büntetés idején is ott a remény, és bár nem vagyunk rá méltók, „Isten mégis halálosan szeret” bennünket.

Az Ordass Lajos-díjat Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő adta át, a laudációt ifj. Hafenscher Károly mondta el. (A laudáció az alábbiakban olvasható.)

Az elismerés átvételekor a díjazott megrendülve szólt a gyülekezethez és az egyház vezetőihez. „Magamat Isten kegyelme koldusának vallva köszönöm.”

Ittzés János evangélikus püspök laudációja az Ordass Lajos-díj átadása alkalmából

Budapest, 2012. január 8. Deák téri evangélikus templom, ifj. Hafenscher Károly 

Keresztény gyülekezet!

Tisztelt jelenlévők!

Igen tisztelt országos felügyelő úr!

Főtisztelendő elnök-püspök úr!

Főtisztelendő kitüntetett püspök úr! 

Egyházunk elnöksége a laudáció feladatára kért fel, de a készülés napjaiban és a jelen pillanatban – a díjazottal való évtizedes testvéri és munkatársi kapcsolat nyomán – egyaránt érzem azt az ellenkezést, vagy inkább hárítást, amely kimondatlanul is azt fejezi ki: ne engem dicsérjenek. Az ellenkezés Keresztelő Jánosnak a jól ismert Cranach-képen látható ujjához válik hasonlóvá. Ez az ujj véletlenül sem önmagára mutat, annál inkább Krisztusra, a megfeszítettre.

De mintha azt is sugallná: énekeljük együtt az egyház ősi liturgikus énekét: „laudamus te, benedicimus te, adoramus te”. Isten, téged dicsérünk, áldunk és imádunk!

Ezért a következő szavaimat ne laudációként, hanem Laudamus te-ként értsük. Istent dicsérjük azért, mert szolgáin keresztül (Ittzés János szolgáján keresztül is) evangéliumát hirdetteti, szentségeivel megajándékoz, egyházát építi, fenntartja és kormányozza. Soli Deo gloria! De Isten igéje figyelmeztet, hogy meg ne feledkezzünk vezetőinkről, lutheri értelemben Isten helyetteseiről. Ha megfeledkezünk, Isten iránt vagyunk hálátlanok. Ezért a díj, ezért a köszönet és ezért a hálaadás.

Ahogy a néhány éve hazatért katolikus apát-plébános földi vándorútja végén kiadott könyvének címében írta: „Ajándékba embereket kaptam”. Isten ajándékait köszönjük ma is.

Ittzés János evangélikus lelkész, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület nyugalmazott püspöke Ittzés Mihály evangélikus lelkész és Balikó Erzsébet ötödik gyermekeként született Csornán 1944. június 18-án. Igazi papi család tagjaként indult, nőtt fel, végezte és végzi hivatását. Ifjúságának évei Győrhöz kötötték. A város szeretete máig megmaradt. 

Teológiai tanulmányait – kora sajátosságaként – egyszemélyes évfolyamként végezte.  Stúdiumainak befejezése után az egyházvezetéssel való lelkiismereti-személyes ellentéte miatt nem avatták lelkésszé, hanem segédmunkásként dolgozott, illetve sorkatonai szolgálatot teljesített. 1970-ben ordinálták. Ugyanez év őszén kötött házasságot Balázsi Anna Réka tanárnővel. Isten két gyermekkel áldotta meg házasságukat.

Takácsiban, majd Kőszegen volt gyülekezeti lelkész. 2000-ben szentelték püspökké Győrött, az evangélikus Öregtemplomban.

Nevéhez fűződik az egykor politikai döntésként, hatalmi szóval megszüntetett Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület újjászervezése, a drága dunántúli lutheránus tradícióhoz méltó indítása, irányba állítása. Neve ilyen értelemben is a magyar egyháztörténet részévé vált.

Igényes lelkipásztori, igehirdetői, egyházvezetői munkája meghatározó az egész Magyarországi Evangélikus Egyház számára.

Higgadt mérlegelő készsége, fegyelmezett magatartása, rendszeretete, az igazsághoz való ragaszkodása, a törvényes rend következetes megtartása és megtartatása, embertársainak tisztelete, az erkölcsi jó rend iránt való elkötelezettsége, nagy tudása, világos meglátásai és kiemelkedő átlátó képessége alkalmassá tette arra, hogy közösséget vezessen, embereket irányítson, mind az egyházi, mind pedig a társadalmi életben jó példát mutasson.

Külön is meg kell említeni lelkészi-püspöki szolgálatában az istentisztelet, azon belül is az igehirdetés és a liturgia szerepét és szeretetét, s a kettő magas értékű harmóniáját. Prédikációi mélyen lutheránus lelkülettel, prófétai hangvétellel, a csacsogó felszín helyett mindig az igazi mélység és az isteni gazdagság felé törekedtek. Igényes nyelvi fordulatai, briliáns retorikai eszközei sokak, sokunk számára jelentenek örök életre tápláló lelki eledelt. Szépen megformált, az isteni dramaturgiát élő és igényesen megmutató liturgusi munkássága nemcsak jó érzékről és példaértékű felkészültségről tanúskodnak, hanem arról az örök (mennyei) istentiszteletről, amelyre a Szentírás tanúsága szerint készülünk, s amelyet lerontva, igénytelenül, hanyag tudatlansággal végezni istenkáromlás. Megélni, megmutatni azonban a legszentebb közösségbe való vezetés művészete.  Akkor is, ha sokan nem tudtak felnőni hozzá e területen, és nem értették vagy félreértették az istentiszteletet halálosan komolyan vevő attitűdjét s az ebből fakadó megújító szándékát.

Az egyházi élet minden területén jelentős teljesítménye, nemzetközi tapasztalata és tevékenysége, az egyházak közt végzett értékteremtő és értékmentő szolgálata nemcsak az egyházi körökben, hanem a társadalomban is nevet szerzett Ittzés Jánosnak. Közismertsége, megbecsültsége úgy aktív püspöki szolgálata, mint nyugdíjas, de továbbra is intenzív munkálkodása idején kiemelkedő volt és ma is jelentősnek mondható.

Sokat tett azért, hogy az evangélikus egyház szolgálatának prioritását – az evangélium hirdetését – komolyan véve megtalálja és megerősítse küldetését a mai magyar és európai közegben. Személye és tevékenysége nyomán a magyar társadalom és közélet is megérezhette az evangélikus szín jelentőségét, a lutheránus értékek meghatározó voltát.

Nem könnyű úton maradt az Úristen hűséges szolgája. Az a kereszt, amelyet püspökként magára vett, és nem  díszként vagy alkalmilag félretehető hatalmi jelvényként hordott, jelezte, hogy komolyan veszi Ura szavát: aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét. Több mint jelkép értékű, hogy egyháza az érte való hálaadás jeleként annak az Ordass Lajos püspöknek a nevét hordó díjjal tünteti ki, aki hivatásában és munkájában példaképe, lelki atyja volt.

Ittzés Jánost kiemelkedő személyisége és munkássága méltóvá tette arra, hogy egyházunk a legmagasabb magyar evangélikus díjjal, az Ordass Lajos-díjjal tüntesse ki – e „méltó”-ságért hangzott és hangzik ma a Laudamus te.