Házasság hete: A Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség templomában tartották a hivatalos megnyitó istentiszteletet
Debrecen – A Házasság hete 2012 ökumenikus nemzetközi programsorozat hivatalos magyarországi megnyitóját a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség templomában tartották. A 2012. február 12-ei istentiszteleten dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke prédikált. Szöveg: Fazakas Gergely Tamás, fotó: Máté Sándor
Ezt követően a nagyerdei gyülekezet egyik, éppen harmincadik jubileumát ünneplő házaspárja, Farkas László és Anikó személyes vallomása hangzott el. Az alkalmon a gyülekezet kórusa szolgált Nagy Csaba Zoltán karnagy vezetésével.
A gyülekezetben már a vasárnapi istentiszteletet megelőző napokban is tartottak programokat. Február 10-én, péntek este a Hétköznapi mennyországi című svéd filmet tekinthették meg a résztvevők, amelyet beszélgetés követett Kovács Károly vezetésével.
Február 11-én, szombaton dr. Hodossi Sándor és felesége, Éva áhítatát követően dr. Pálhegyi Ferenc tartott két előadást Kommunikáció, illetve Megbántás és megbocsátás címmel. Személyes bizonyságtételek is elhangzottak a házasságról (Nemeskéri Pál és Éva, Faragó György és Ica). Az alkalmon Németh Áron, valamint a Hodossi testvérek zenéltek.
További programok:
Február 17. péntek 17.00 (kb. 20.00-ig) – Vágysz rá? (párkeresőknek)
Áhítat (Püski Lajos és Judit)
Hogyan ismerhetem fel a hozzám illőt? (Püski Lajos)
Személyes vallomás
Miért kötünk házasságot? – Jegyesség (Kovács Károly és Kata)
Február 18. szombat 9.30 – Egyedül a vágyainkkal?* (elváltaknak, özvegyeknek)
Apja lánya – film az egyedüllétről, beszélgetés a film kapcsán (Kovács Károly)
Február 18. szombat 15.00 – Erre vágytál?* (gyermekeseknek)
Áhítat (Mózes Áron és Zsuzsi)
Mit tehetek azért, hogy a gyermekemet az Úrhoz vezessem? 1–2. (Ambrusz Gábor és Zsuzsi)
17.30-tól teaház – kötetlen beszélgetés a hét résztvevőinek
Február 19. vasárnap 8.30 és 10.30 – Vágysz, és Ő tudja, mire*
Istentisztelet (Püski Lajos és Judit), a jubiláló házaspárok köszöntése a 10.30-as istentiszteleten
* Gyermekfelügyeletet biztosítunk.
Az előadások vázlata és a hangfelvételek letölthetőek lesznek a www.refnagyerdo.hu címről.
A szünetekben pogácsa, ásványvíz, kávé, könyvasztal várja a résztvevőket.
Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Gyülekezet, 4032 Debrecen, Bolyai u. 25. +36-52/410-811
(Bejárat a Mikszáth Kálmán utcáról) www.refnagyerdo.hu
Támogatják:
• Bibliai Házassággondozó Szolgálat www.bhsz.hu
• Debreceni Református Egyházmegye www.derefem.hu
• Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálata www.misszio.reformatus.hu