Felújították a felpéci templomot
Felpéc – A Győr-Mosoni Egyházmegyéhez tartozó felpéci evangélikus templomot még a türelmi rendelet előtt, 1776-ban kezdték építeni. Felszentelésére 1777-ben került sor. A tornyot azonban csak 1794-ben építették hozzá. Az ősi templom legújabb kori felújítása érdekében megtett első lépések még az ezredfordulóhoz köthetőek. Akkor a gyülekezetben helyettes lelkészként szolgáló Jankovits Béla adománygyűjtés elindításával és a felújítási tervek elkészítésével indította el az akkori költségvetés alapján 89,5 millió forintba kerülő munkát. Később azonban a halaszthatóbb munkálatok elhagyásának köszönhetően sikerült a költségeket 57 millió forintra lecsökkenteni. Tizenkét évvel az első lépések megtételét követően a munkálatok már Smidéliusz Andrásnak, a gyülekezet mostani lelkészének irányításával fejeződtek be. Szöveg: Kiss Miklós, fotó: Adámi Mária
A templomfelújítás részleges befejezését 2012. október 21-én, vasárnap hálaadó istentisztelettel ünnepelte meg a gyülekezet. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel. Az oltári szolgálatban Jankovits Béla ny. esperes, Kiss Miklós jelenlegi esperes és Smidéliusz András vett részt. A püspök a hálaadó ünnepre invitáló meghívón szereplő igéről prédikált: „Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet.” (Zsolt 138,2) Az ünnepi alkalmon fellépett és énekkel szolgált a kajárpéci kórus.
A hálaadó istentiszteletet ünnepi díszközgyűlés követte. Itt Smidéliusz András röviden ismertette a felújítás menetét. Köszöntést mondott Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő, Rátz András egyházmegyei felügyelő és Szemerei János.
A felújítás azonban itt még nem fejeződött be. A templom homlokzatának, tornyának, további berendezéseinek és orgonájának renoválása, illetve restaurálása még várat magára. A munkák elvégzésére azonban az igen magas költségek miatt, ami becslések szerint elérheti az akár 40-50 millió forintot is, csak egy újabb pályázat keretében nyílhat lehetőség.