Pályázati és egyéb – egyházi
és önkormányzati – forrásokból újulhatott meg a gyülekezet temploma és templomkertje, amelyben az I–II. világháborús emlékmű és a Szent István-szobor
található.
Az istentiszteleten az egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás hirdette Isten igéjét a 26. zsoltár
8. verse alapján: „Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét.” A püspök a szószéki prédikációban elmondta, hogy lehet templomot látogatni
turistaként, lehet a műemlékek muzeális értékeit figyelve bejárni az épületet,
de az az igazi templomba lépés, amikor az imádság házába érkezünk, ahol
Teremtőnket tisztelhetjük és dicsőíthetjük.
Az alkalmon felavatásra
került az új márványtábla, amely a gyülekezet 1995-től szolgáló lelkészeinek
nevét és szolgálati idejét hivatott hirdetni. Istennek hála, a jelenlegi lelkész, Buday Zsolt mellett két elődje, Szakács Tamás, és Selmeczi Lajos
Péter is személyesen részt vett az alkalmon.
Hálásak vagyunk a kerületi
lelkészeknek, akik szép számmal jöttek el, hogy osztozzanak gyülekezetünk
örömében, és azoknak a távol maradt meghívottaknak is, akik nem vehettek részt
az alkalmon, de levélben üdvözletüket küldték a gyülekezetnek.
Kopcsándi Károlyné felügyelő
asszony szerény ajándékkal köszönte meg a sok segítséget, majd az
istentiszteletet szeretetvendégség zárta.
További információk a gyülekezet blogján: benyekavagyul.blogspot.com