Elhunyt Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök

Létrehozás: 2012. szeptember 09., 10:30 Legutolsó módosítás: 2012. szeptember 09., 10:31

Szabadka – A vasárnapi 10 órai istentiszteleten jelentették be a szabadkai evangélikus gyülekezetnek, hogy gyülekezetük püspök-lelkésze, Dolinszky Árpád, rövid, súlyos betegség után 2012. szeptember 7-én, pénteken Kecskeméten elhunyt. Forrás: religio.rs

Dolinszky Árpád 1949-ben született a felvidéki Sajógömörön. A pozsonyi Hittudományi Egyetemen magiszteri vizsgát tett, majd 1976-ban a kötelező káplánvizsga és lelkésszé szentelés után gyülekezeti lelkészi szolgálatra kapott kinevezést. 

Egy év lelkészi szolgálat után a Délvidékre költözött, ahol a kúlai, a nagybecskereki és a kikindai gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot. 1981-ben az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház esperesévé nevezték ki, majd 1998-ban az ő vezetésével alakult vissza az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban. 

A szerbiai egyház zsinatának püspök-elnöke, 1998-tól szuperintendense lett. A kommunista időkben, a szlovák evangélikus egyházba erőszakkal egyesített magyar evangélikus egyház önállóságáért szállt síkra, azután pedig az egyház intézményi-gyülekezeti erősítésén dolgozott. 

Dolinszky püspök a lelkipásztorkodáson túl a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakja volt. Számos közéleti szerepvállalása mellett legfontosabb a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzatában, a Magyar Nemzeti Tanácsban az aktív részvétele. Dolinszky Árpád a keresztény ökumené harcosa volt: jó kapcsolatot ápolt a szerb ortodox, a római katolikus és református egyházakkal is. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben