Díszpolgári címet kapott dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész
Csővár – Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkészt 2011. július 30-án Csővár díszpolgárává választották. Csővárnak korábban nem volt hozzá hasonló, még életében megválasztott díszpolgára, ő az első a falu történetében. Akiket korábban ezzel a címmel tüntettek ki, ők mindannyian posztumusz kapták meg az elismerést – tudta meg az evangelikus.hu. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
„Csővár Község Önkormányzata díszpolgári címet adományoz dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész úrnak” – áll az oklevélen, majd így folytatódnak a sorok: „Köszönjük az eltelt tíz év alatt végzett közösségépítő lelkipásztori és településünk egészét gazdagító, fejlesztő vezető munkáját. További szolgálatához Isten áldását és bőséges szeretetét kérjük.”
A Dian József polgármester, gyülekezeti felügyelő által aláírt dokumentumot a lelkész 2011. július 30-án vette át a falunap keretében, a térség országgyűlési képviselőjének, Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének jelenlétében.
„Nem érzem, hogy megérdemeltem ezt a címet, hiszen szolgálatnak fogom fel mindazt amit teszek – mondta szerkesztőségünk érdeklődésére a lelkész. – De alázattal vettem át a díszpolgári oklevelet, amelyet Csővár Képviselő Testülete a törvény szerint rendeletben egyhangúlag fogadott el. Továbbra is szeretettel szolgálok a településen Isten dicsőségére és embertársaim javára.”
Dr. Fischl Vilmosnak nem ez az első díszpolgári címe. Egy évvel ezelőtt, másik szolgálati helyén, Pencen is ezzel a címmel tüntették ki.