Csak énekhangokkal – Fool Moon-koncert a szombathelyi evangélikus templomban
Szombathely – Sok humorral előadott énekhangmuzsikát hallhattunk 2012. június 24-én, vasárnap este az evangélikus templomban. A Fool Moon vokálegyüttes fellépésével megkezdődött az idei Lamantin dzsesszfesztivál és improvizációs tábor. Forrás: vasnepe.hu, szöveg: Merklin Tímea, fotó: Kiss Teodóra
Hogy lehet a különböző műfajok népszerű számait közös nevezőre hozva szórakoztató, de minőségi zenét létrehozni? Ezt mutatta meg a Fool Moon ezen a koncerten, tízéves pályafutásuk anyagaiból válogatva. Stílusuk a „pop a cappella”. Öt fiatalember, akik pár év alatt az a cappella élvonalába kerültek: Mészáros Tamás – tenor, Molnár Gábor – tenor, Rác Gergő – tenor, Wodala Barnabás – bariton, Németh Miklós – basszus, hangszerelő (az együttes vezetője). 2001-ben alakult meg a csapat Szegeden, 2003-ban jelent meg az első lemezük Csillagok címmel. 2005-ben már versenyt nyertek, és megalapítottak egy nemzetközi fesztivált, ahol csak vokálegyüttesek lépnek fel. A tíz év alatt összesen három lemezük született, magukénak mondhatnak számos rangos nemzetközi díjat.
A koncerten elsőként Bobby McFerrin Don't worry, be happy című számát énekelték – ezzel kezdődött az egész Lamantin fesztivál –, stílusosan, hiszen az eredeti dal is a cappella. Az olasz kifejezés azt jelenti, „templomi stílusban”. A 16. századtól a Sixtus-kápolna karzatáról énekeltek így, ahol csak az énekeseknek volt hely. Az a cappella nemcsak a klasszikus zene, hanem a könnyűzene, sőt a népzene megszólaltatására is kiválóan alkalmas. Amint láthattuk, formációs tánccal és tapsoltatással fűszerezve kifejezetten szórakoztató.
A dalok közt sok meglepetés volt (kakukktojás-e a kakukktojás sok más kakukktojás között?), mint például a KFT Elizabethje, Presser Pici bácsi csúnya fiúról szóló nótája, aminek a végén egyszer megtette, amit ő nem szokott, hogy megénekeltetett 12 ezer embert egy koncertjén: „jó-jó jo-jo-jo-jó”. Bekerült az a cappella dalcsokorba egy Sting-dalokból fűzött szép egyveleg mint fohász (Fragile) – újraalkotta a dalt az öt fiú itt és most a templom falai között.
Hogy milyen elbűvölő csak maga az emberi hang, amely hangszerként és énekhangként is szól, arról a második részben is megbizonyosodhattunk. Egyfelől a George Michael Jackson 5 lemezről énekelt dalokból, másfelől az Arany-balladából, főleg azonban a népdalegyvelegből. Meglepő, hogy így is meg tud szólalni a világban, nemzetközi fórumokon, hogy „Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem...”
A Fool Moon tagjai tanáremberek, le sem tagadhatnák. Ügyesen, gyorsan tanították be a hallgatóságnak a koncert vége felé az egyes dalokba való beletapsolást és beledalolást; az improvizációt a Lamantin fesztivál egy koncerten sem nélkülözheti. A közönség oldottan, boldogan, lelkesen, szervezetten és összeszedetten működött együtt a George Michael-fílingekkel. Így is lehet énekelni templomban, együtt.








