Alba (fehér liturgikus lelkészi öltözet) viseléséről döntött a szombathelyi presbitérium
Szombathely – A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség presbitériuma 2012. október 17-i ülésén egyhangú határozatot hozott, hogy az október 21-i konfirmációs istentisztelettel kezdődően hozzájárul ahhoz, hogy a konfirmandusok fehér ruhájához hasonló fehér öltözetet, úgynevezett albát viseljenek a lelkészek az istentiszteleteken – olvasható a gyülekezet honlapján. Forrás: szombathely-lutheran.hu
Az alba viselésének rendjét is meghatározták, miszerint az albát a lelkész csak az úrvacsorai istentiszteleten viseli, illetve több lelkész esetén az igehirdető fekete talárban („Luther talár”) stólával szolgál, míg az úrvacsorai liturgiát viselő lelkész albát viselhet. Ha egyedül szolgál, akkor a lelkész maga dönti el, hogy milyen öltözetet kíván hordani. Ezen túl viselhető még az alba ökumenikus alkalmakon és esküvőn.
A presbitérium döntése szervesen illeszkedik abba a liturgiát az elmúlt években gazdagító folyamatba, aminek része volt a vasárnaponkénti úrvacsora, az ünnepélyesebb liturgia, a stóla viselésének engedélyezése és a szolgálattevők aktív bevonása az istentiszteleti életbe. Gyülekezetünk példamutató módon egyházunk liturgikus megújulásának műhelyévé vált. Az istentiszteletünk az Evangélikus liturgikus könyv alapján zajlik, ami magában foglalja az elmúlt évtizedek racionalizált és túlzóan egyszerűsített istentiszteleti formáinak értékeit, illetve feltárja azt a kincsesbányát, amit a lutheránus kegyesség és istentiszteleti élet lehetővé tesz. A világ és az európai evangélikusság az elmúlt évtizedekben egyre inkább gyakorolja ezeket az ősi, de örök formákat.
Az alba használata nem új, hisz a reformáció idején Luther maga is tanító, igehirdető istentiszteleteken tudós talárt viselt, de az úrvacsorás istentiszteleten albában, stólában vagy palástban végezte a szolgálatot. Századokon át az evangélikus gyakorlatban sokféle szokás alakult ki, de a nagy evangélikus országokban e papi viselet megmaradt. Németországban 1811 –ben porosz királyi rendeletben vezették be, hogy az evangélikus papoknak, a bíróknak és a rabbiknak egyaránt a fekete talár viselése a kötelező. E felülről jövő utasítás eredményezte, hogy hosszú időn keresztül egyedül e viselet volt elfogadott a német evangélikus egyházban, amit a kálvinista(helvét) tanokat képviselő evangélikusok az egyszerűsége miatt üdvözöltek, de a lutheránus teológia talaján álló gyülekezetek – más lehetőségük nem lévén, – egyszerűen elfogadtak.
Magyarországon az evangélikus lelkészek igen sokáig viseleték az albát vagy karinget, de éppen német hatásra egyre inkább a fekete talár terjedt el, aminek mai szabása és formája is hosszú idő alatt alakult ki. Jellemző módon a tót (szlovák) magyarországi gyakorlatban a mai napig megmaradt a fehér karing viselése. Gyülekezeteink már az 1980-as évektől kezdve, főleg a finn kapcsolatokból gazdagodva, bevezették a fehér konfirmandus ruha viselését. Ebben a folyamatban szombathelyi gyülekezetünk is élen járt. Immáron presbitériumunk döntése nyomán, az új liturgikus könyv szellemiségének is megfelelően lehetővé vált, hogy a lelkész a konfirmandusokhoz hasonlóan, de stóla viselésével albát hordjon.
Az alba a legősibb liturgikus öltözet, amely a kora keresztyén egyház keresztelési gyakorlatáig nyúlik vissza. A fehér ruhások seregéről, mint az Isten választottjairól és az üdvözültek seregéről számos helyen olvashatunk a Szentírásban:
„Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” – olvassuk a Jelenések könyvében (3,5). Ez a győzelem pedig nem az egyén győzelme, hanem az Isten szeretetének győzelme bennünk. A Liturgikus könyv négy évvel ezelőtti, alternatív ágendaként való hivatalos elfogadása lehetővé tette, hogy – a világ evangélikusságához hasonlóan – a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészei is használják a talán legősibb liturgikus öltözéket, a legegyszerűbb fehér ruhát, az albát. 1984-ben, a Lutheránus Világszövetség Budapesti Nagygyűlésén még csak gyönyörködtünk abban, hogy evangélikus testvéregyházainknak milyen gazdag a tradíciója a liturgikus öltözékekkel kapcsolatban. Ma lehetőség nyílik a kereszténység egyik legősibb hagyományának gyakorlására. „ (Hafenscher Károly)
A gyülekezet lelkészei teológiai meggyőződésük alapján, őszintén örülnek ennek a lehetőségnek és megköszönik a presbitérium döntését.
Gregersen-Labossa György parókus lelkész
Torma-Hasza Mónika másodlelkész
Papp Judit beosztott lelkész
http://szombathely-lutheran.hu/hireink/egyhazkozseg/albat-is-viselhetnek-lelkeszeink