Éhínség Afrika szarván – Protestáns összefogás az afrikai éhezőkért

Létrehozás: 2011. augusztus 22., 18:00 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 26., 08:11

Budapest – 2011. augusztus 22-én sajtótájékoztatón jelentette be az Ökumenikus Segélyszervezet azt az együttműködést, amelynek keretében közös adománygyűjtést hirdetnek a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Református Egyházzal a kelet-afrikai éhezők javára. Szöveg: Kiss Tamás, fotó: Ádámkó Illés

Afrika keleti felét évtizedek óta nem tapasztalt aszály súlytja, egymás után már másodszor maradt el az esős évszak. A szárazság nyomán kialakult humanitárius katasztrófa következtében mintegy tizenkét millió ember került közvetlen életveszélybe.

A rendkívüli helyzetre reagálva az Ökumenikus Segélyszervezet megkezdte humanitárius segélyprogamjának előkészítését. Az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenységét a már helyszínen lévő partnerszervezetein keresztül nemzetközi együttműködésben végzi.

„Afrikában most élet-halál harc kérdése a megfelelő és elegendő, alapvető, pusztán a létfeltételeket biztosító segélyek elérése” – mondta Lehel László a Segélyszervezet elnök-igazgatója.

A sajtótájékoztatón a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Fabiny Tamás püspök hangsúlyozta a gyorsaság és összehangoltság fontosságát. A püspök bejelentette, hogy országos adománygyűjtést hirdetnek minden evangélikus gyülekezetben augusztus végéig. Az így befolyó adományokat egy összegben utalja egyházunk az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Fabiny a Lutheránus Világszövetség Közép-Kelet Európai Régióért felelős alelnökeként reményét fejezte ki, hogy a régió tizennégy országának evangélikus egyházai is csatlakoznak az adománygyűjtéshez a saját segélyszervezeteiken keresztül. Az evangélikus egyházközségek által összegyűlt adományokat a 11707024-20347257 számlaszámra várják Kelet-Afrika megjelöléssel.

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, hogy a reformátusok az egész Kárpát-medencében gyűjtenek. A szeretetszolgálat készenléti csoportja már felvette a kapcsolatot a Szomáliában működő egyéb szervezetekkel és szükség esetén orvosi segítséget nyújtanak a helyszínen. A reformátusok az 10702019-85008898-51100005 számlaszámon várják az adományokat, Életmentés Szomáliában, jeligével a megjegyzés rovatban, online adományozni a www.jobbadni.hu oldalon keresztül lehet.

Természetesen az Ökumenikus Segélyszervezet közvetlenül is várja az adományokat az 11705008-20464565 számlaszámon, valamint a www.segelyszervezet.hu oldalon, „Éhínség Afrika szarván” megjelöléssel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben