A reménység nem szégyenít meg – Női ökumenikus területi találkozót tartottak
Dunavarsány – 2012. október 27-én Dunavarsány adott otthont a női ökumenikus területi találkozónak, amely a reformációra emlékező októberi rendezvénysorozat részét képezte. Szöveg: Szunyogh Ildikó, fotó: Pungur József
A helyszín, a Soli Deo Glória Közösségi Ház választását a találkozó témája, nevezetesen a puritanizmus is indokolta. A létesítmény ugyanis a közösségépítés példájaként és céljára a Habitat mozgalommal folytatott együttműködés eredményeként jött létre néhány évvel ezelőtt, s megjelenésében teljesen egyszerű, díszítéseket mellőző.
A találkozó, amely a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának rendezésében és a MEÖT Női Bizottságának elnöke, P. Tóthné Szakács Zita vezetésével folyt, nyitó áhítattal kezdődött. Ezt B. Pintér Márta evangélikus lelkész, a női misszió vezetője tartotta. Mondandójának bibliai alapjául Jeremiás könyvének 17. részéből a 13. vers szolgált, miszerint megszégyenülnek mindazok, akik elhagyják az Urat, a folyóvíz forrását. A választott igeszakasz teljes összhangban volt a reformáció alapelvével, vagyis azzal, hogy újra és újra vissza kell fordulni a bibliai alapokhoz, a krisztusi tanításhoz, a forráshoz.
Az áhítat után dr. Petrőczi Éva, a Károli Gáspár Református Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének igazgatója előadására került sor, amely A puritanizmusról – ökumenikus hangsúlyokkal címet viselte.
Ezt követően Pungurné Császár Edit református lelkész-tanár tartotta meg előadását A puritanizmus történetisége címmel.
Mindkét előadó méltatta azokat az elemeket, amelyekkel a puritanizmus és követői gazdagították az egyetemes kultúrát, illetve amelyek napjainkig megőrizték aktualitásukat. Hangsúlyt kapott többek között a reformáció mozgalmának országokon, nemzeteken való átívelése, a felekezetek közötti elfogadás, az evangelizáció és a gyülekezeti megújulás, a közösségépítés, továbbá a hitélet megtisztulásának és a Biblia rendszeres olvasásának, tanulmányozásának a szükségessége, a hithősök tisztelete, a kegyességnek a gyakorlatban való megvalósulása. Az előadók kiemelték a reformációnak az oktatásra, az írásbeliségre, a nemzeti nyelvek fejlődésére gyakorolt óriási hatását, és végül, de nem utolsósorban szóltak a nők jelentőségének az előtérbe helyezéséről.
A találkozót személyes jelenlétével tisztelte meg dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. Az alkalom ünnepélyességét emelte, hogy Túrmezei Erzsébetnek két, témához kapcsolódó verse is elhangzott.
A rendezvény délután ért véget az úrvacsorai istentisztelettel, amelyen a házigazda református lelkész, dr. Bóna Zoltánné szolgált. Mondandójának alapjául a reformáció hónapjának idei igei gondolatát választotta, miszerint a reménység, az Úrba vetett, az ő ígéretein alapuló reménység nem szégyenít meg soha.