A hit gyöngyszemei – Öt éves az Új találkozás istentiszteleti forma
Budapest – Öt évvel ezelőtt két fiatal – Bátovszky Gábor rákospalotai és Solymár Péter Tamás újpesti – lelkész elhatározta, hogy a szokásostól eltérő istentiszteleti formát vezet be havi rendszerességgel elsősorban fiatalok számára. Így született meg evangelizációs céllal az Új találkozás istentisztelet, melynek egyik hónapban a rákospalotai, a másikban az újpesti templom adott otthont. Egy idő múlva bekapcsolódott a pestújhelyi gyülekezet is Szabó B. András irányításával. Egy éve a két utóbbi egyházközség szervezésében él tovább ez az újfajta forma, amely nagyban hasonlít a kedvelt Tamás-misékhez. Fiatalok zenélnek és énekelnek új énekeket, gitárok és fúvós hangszerek dicsérik az Istent. Szöveg: Juhászné Szabó Erzsébet. Fotó: Horváth József
Minden hónapnak megvan a kijelölt témája, melyet színesen és sokoldalúan közelítenek meg: kivetített képeken, filmrészletekben, jelenetekben, riportokban, bizonyságtételekben. A templom különböző helyszínein berendezett „állomások" segítenek élővé tenni Isten üzenetét.
Hogy milyen témákról gondolkodtak idáig? Néhány a sok száz közül: szabadság, világosság, örömváros, bizalom, átváltozás, szerelem, karácsony, idő, az élet hangjai, Biblia, szőlő, az élet színei, keresztút, közös pont, lelkünk csendje, megmérettetés, örömhír, harangozás, az Úr várása, emlékezés, reménység, ajándék, ráhangolódás, önkéntesség (http://ujtalalkozas.lutheran.hu/plakatok).
A legutóbbi találkozáson, 2011. október 16-án a keresztség volt a téma. Igét hirdetett Bátovszky Gábor. Prédikációjában kiemelte, hogy Isten szeret minket, a keresztségben az övéi vagyunk, s ezt az ajándékot soha nem szabad elfelejtenünk, mert nagy kincs ez.
A falra kivetített képek ugyanezt a gondolatot tették még nyilvánvalóbbá: Isten születésünktől gondoskodik rólunk, s elkísér egész életutunkon.
A keresztelőkútnál a résztvevők tisztára moshatták kezünket, emlékezhettek a keresztség szentségére, Solymár Péter Tamás lelkésztől pedig áldást kaphattak. A karzaton személyes beszélgetésre nyílt lehetőség Szabó B Andrással. A templom egyik falán elhelyezett óriásplakát Isten tenyerét ábrázolta, amelybe belerajzolhatta mindenki a sajátját.
Bizonyságtételeket hallgathattak meg arról, hogy fiatal felnőttek miként jutottak hitre, és miként jutottak arra a gondolatra, hogy megkeresztelkedjenek.
Egy fiatalember beszámolt arról, hogy számára mit jelent a keresztszülői feladat, hivatás. Elsősorban imádkozni szokott keresztgyermekeiért, valamint figyelemmel kíséri életük alakulását. A Zarándokének eléneklése után szeretetvendégség süteménnyel, almával, szőlővel várta a híveket.
A következő alkalom 2011. november 20-án 18 órakor lesz Pestújhelyen (XV. kerület, Templom tér. Megközelíthető a 124-es autóbusszal).
Biztatunk mindenkit, hogy jöjjön el, mert valóban találkozhat Istennel!