A Sant’Egidio Közösség ünnepséget rendezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karán a kilencvenéves Schweitzer József főrabbi tiszteletére. A rendezvényen köszöntőt mondott Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református püspök, Gáncs Péter evangélikus püspök, Verő Tamás rabbi és Szőke Péter, a Sant’Egidio Közösség felelőse. Közreműködött Bálint András színművész, valamint az Erdődy Kamarazenekar tagjaiból alakult vonósnégyes. Az ünnepi alkalmon egyházi méltóságokon kívül világi vezetők is gratuláltak a főrabbi születésnapja alkalmából, így többek között Prőhle Gergely, egyházunk országos felügyelője, Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök és Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete.
A címben idézett gondolattal dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntötte az ünnepeltet, hangsúlyozva, hogy Schweitzer József azon kevesek közé tartozik, akik még munkásságukon is túlmutatón nagy hatást gyakorolnak korukra.
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az első zsoltárt olvasta először héberül, majd magyarul, mielőtt a következő szavakkal méltatta az idős főrabbit: „Olyan valakit köszönthetünk ma, aki gyönyörködik az Úr törvényében, és tud másokat is gyönyörködtetni.”
Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök személyes hangvételű beszédében szintén az idősebb testvért köszöntötte „Józsi bácsiban”, kiemelve a hétköznapi találkozásaikat ugyanazon cél felé zarándokolva.
A püspök beszéde lejjebb olvasható.
A köszöntések sorát Verő Tamás rabbi, Schweitzer József egykori szeretett tanítványa, majd kollégája zárta, hangsúlyozva azt a megtisztelő figyelmet és szeretetet, amellyel a főrabbi kísérte eddig is, olyannyira, hogy immár családtagnak érezheti magát a Schweitzer családban.
Az alkalom szép pillanata volt, mikor a vendégek hosszú kígyózó sorokban egy-egy, összesen kilencven szál rózsával köszöntötték az ünnepeltet.