„Ítélet, vagy hitélet?” – Egyházkerületi vezetők tettek látogatást Ambrózfalván és Pitvaroson
Ambrózfalva, Pitvaros – Kerületi és egyházmegyei elnökségi látogatás során mérték fel két nyugat-békési gyülekezet jelenét és kilátásait 2012. november 11-én. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Déli Evangélikus Egyházkerület és a Nyugat-Békési Egyházmegye elnöksége vasárnap reggel részt vett az ambrózfalvi, majd a pitvarosi istentiszteleten. Mindkét helyen Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdette az igét.
Az igehirdetések cikkünkhöz mellékelve meghallgathatók.
Az egyházi évben ítélet vasárnapján, a püspök igehirdetéseiben a kerítőháló példázata alapján hangsúlyozta, hogy nem ítélkezni érkezett az elnökség a két nehéz sorsú gyülekezetbe, sőt kiemelte, hogy óvakodni kell attól, hogy végigvigyük a példázatot, hiszen az evangélium, az örömhír a példázat elejében rejlik, miszerint az összegyűjtés, az összegyülekezés ideje jött el. Ez az amit mi tehetünk, az ítélkezés nem a mi dolgunk.
Az ige különleges aktualitást kapott a két településen, ahol példátlanul alacsony a gyülekezeti aktivitás, megnehezítve magának a gyülekezetnek a fennmaradását. A mélyen gyökerező okokat és lehetséges megoldásokat keresték az elnökség tagjai: Gáncs Péter püspök, Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő és pitvarosi presbiter, Lázár Zsolt esperes és Madarász Géza egyházmegyei felügyelő.
A szlovák kitelepítéssel elnéptelenedő evangélikus templomépületek az elmúlt évtizedekben anyagilag erőn felül terhelték a gyülekezeteket, akik már csak központi támogatással képesek fenntartani az omladozó épületeket.