1517 méter – Idén is volt reformációi emlékfutás
Budapest – Mintegy 45 bátor futó jelentkezett az idei reformációi emlékfutásra 2012. október 28-án vasárnap délután. Őket sem a nagyon hideg, esős idő, sem az 1517 méteres táv nem riasztotta vissza. Szöveg és fotó: Pelikán András
A fasori gimnázium aulájában gyülekező résztvevőket idén Cselovszky Ferenc köszöntötte igei gondolatokkal, majd a legendás sportriporter, Novotny Zoltán látta el jó tanácsokkal az egészséges, sportos életmóddal kapcsolatban. Novotny Zoltán rámutatott: az „ép testben ép lélek” mondás jól illik a reformációi emlékfutáshoz; fontos testünk rendszeres mozgatása, a heti legalább kétszeri úszás vagy futás, és fontos arra a reformációra is időről időre emlékeznünk, amely teológiai és társadalmi megújulást is hozott számunkra.
A résztvevők nagyobb része általános iskolások közül került ki, de óvodások és felnőttek is voltak szép számmal. Idén talán a rossz idő miatt némileg kevesebben vettek részt a futáson, örömteli volt azonban látni, hogy nemcsak budapesti regisztrálók voltak, Debrecentől Gyönkig az ország több településéről is érkeztek futók.
A gyönki gyülekezetből például 14 fős csapat érkezett kimondottan a futásra, hiszen a fasori gyülekezettel évek óta egyre szorosabb kapcsolatukban ez újabb fontos állomás lett.
Bár a futás célja a táv megtétele és az emlékezés volt, és mindenki győztesnek érezhette magát, aki megtette a távot, közülük ez leggyorsabban Jenei Gergőnek sikerült.
A futás után közös imádság és áldás, majd pedig forró tea segített a regenerálódásban és a hazaindulásban.