100 év az örökkévalóság szolgálatában – 100 éves a szentgotthárdi templom
Szentgothárd – Temploma fennállásának századik évfordulóját ünnepelte 2012. október 20-án, szombaton a szentgotthárdi gyülekezet. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Rostáné Piri Magda vasi esperes, Kollerné Loós Zsuzsanna helyi lelkész, valamint Loós Csaba nyugdíjas lelkipásztor működött közre. Énekkel szolgáltak az egyházközség hittanosai. Nyírő Gábor orgonaművész, az egykor Szentgotthárdon szolgáló Nyírő Scherer József unokája pedig orgonajátékával örvendeztette meg a jelenlévőket. Szöveg és fotó: Adámi Mária
Szemerei János Lk 12,32 alapján a templom igazi feladatáról beszélt, amely az örökkévalóság szolgálata. „A templom jelként áll itt. A gondviselő és irgalmas Istent hirdeti, aki törődik az övéivel” – mondta prédikációjában a püspök.
Az úrvacsorás istentiszteletet követő közgyűlést Csukly Gergely, Csukly Tamás és Bene Krisztina zenei szolgálata vezette be. Majd Kollerné Loós Zsuzsanna beszámolt az elvégzett felújítási munkákról, és megköszönte a kapott támogatást. A lelkésznő elmondta, hogy az itteni közösségben szolgáló lelkészek nevét ezentúl márványtábla örökíti meg a templom falán. Sikerült megvalósítani egy régi álmot is: a száz évvel ezelőtti tervekben szereplő toronyóra most végre elkészült és felkerült a helyére.
Ezek után presbiterek olvasták fel a gyülekezet történetét, és a hittanos gyerekek segítségével bemutatták az eddigi négy lelkipásztort ábrázoló, újonnan készített portrékat. A rajzok eredetijei közül jelen volt Molnár Jenő nyugalmazott lelkész, aki sok szeretettel köszöntötte a híveket.
Köszöntőt mondott többek között Rostáné Piri Magda esperes és Varga Ottó őriszentpéteri római katolikus plébános. Huszár Gábor helyi polgármester pedig oklevelet nyújtott át a lelkésznőnek. Majd beszédét a következő jókívánsággal zárta: „Az egymásba és Istenbe vetett bizalom tartsa össze a közösséget a következő száz évben is!”