Konferenciát rendeznek „A vallási diszkrimináció ellen – az esélyegyenlőség megteremtéséért”

Létrehozás: 2010. május 20., 11:58 Legutolsó módosítás: 2010. május 20., 11:59

2010-ben húsz éves lett a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény. Az évforduló alkalmat ad az állam és az egyházak kapcsolatának, a lelkiismereti és vallásszabadság alkotmányos alapjoga érvényesülésének komplex módon történő áttekintésére, melynek lényeges eleme a vallási alapon történő diszkrimináció tilalma, valamint az esélyegyenlőség megteremtésének kötelezettsége, a vallásközi párbeszéd elmélyítése. A vallási sokszínűség előmozdítása és a megkülönböztetések leküzdése, továbbá az egyházak közötti párbeszéd elősegítése érdekében szakmai konferenciákra és az állampolgárok tájékoztatása érdekében ismeretterjesztő kiadványok publikálására van szükség. Ezért célunk olyan nemzetközi konferencia rendezése, mely a hazai viszonyok bemutatásán túlmenően más országok vallásszabadságával, az esélyegyenlőség megteremtésével kapcsolatos szabályozásának és gyakorlatának megismerését tűzi ki célul.

Esemény megnevezése:
Időpont: 2010. június 01., 08:00 meddig:
2010. június 02., 12:30
Helyszín: Budapest
Név Csepregi András
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

A konferencia rendezője:

Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkársága

Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézet

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar

Alkotmányjogi Tanszék

PROGRAM

2010. június 1. kedd

8.00– 9.00 Regisztráció

9.00 – 9.30

A konferenciát köszönti

        • Lamm Vanda (igazgató, MTA Jogtudományi Intézet)

        • Dezső Márta (tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE/ÁJK)

Megnyitó

  • Rauh Edit (esélyegyenlőségi szakállamtitkár, SZMM)

  • Csepregi András (Egyházi Kapcsolatok Titkársága vezetője, OKM)

9.30 – 10.10

Bevezető előadás

  • Ádám Antal (Professor Emeritus, ny. alkotmánybíró): A magyar állami
    egyházjog jellemzői

  • Lehoczkyné Kollonay Csilla (tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE/ÁJK): A vallási antidiszkrimináció nemzetközi jogi garanciái

 10. 10 – 10. 20  

  • Kávészünet 

10.20-12.00

  • Kukorelli István (egyetemi tanár, ELTE/ÁJK): Az 1990. évi IV. törvény születésének körülményei – a kodifikációs bizottság egykori tagjának szemével

  • Fazekas Csaba (egyetemi docens, Miskolci Egyetem): Rendszerváltás és egyházpolitika

  • Köbel Szilvia (jogi tanácsadó, Országgyűlés Hivatala): Az 1990. évi IV. törvény módosítására irányuló törekvések az elmúlt 20 évben

  • Schweitzer Gábor (tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézet): Az elválasztás magyarországi elmélete és gyakorlata

  • Schanda Balázs (egyetemi docens, PPKE/JÁK): Az 1990. évi IV. törvény Európában  

12.00 – 12.20 

  • Kérdések, hozzászólások 

12.20-13.20

  • Ebédszünet

13. 20 – 14. 20

  • Majtényi Balázs (tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézet): Az egyenlő bánásmódról szóló törvény és az egyházak

  • Szathmáry Béla (egyetemi docens, KRE): Az appelatio ab usu a magyar jogrendszerben. Gondolatok az 1990. évi IV. törvény 15. § (2) bekezdéséről

  • Pap András László (tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézet): A vallási és etnikai hovatartozás összefüggései 

14. 20 – 14. 30

  • Kávészünet

14. 30 – 16. 10

  • Vörös Géza (levéltáros, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): A vallásszabadság gyakorlásának kérdése Magyarországon a XVII. századtól a XX. század közepéig

  • Czene-Polgár Viktória (PhD hallgató, PPKE/BTK): A szabad vallásgyakorlás kérdései a "Keleti Blokk" államainak alkotmányozásában

  • Jakab Attila (vallástörténész, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatás Közalapítvány): Republikánus valláspolitika - az esélyegyenlőség és az antidiszkrimináció egyetlen lehetősége Közép-Kelet Európában

  • Rajki Zoltán (főiskolai docens, Adventista Teológiai Főiskola): A kisebb vallási közösségekhez tartozók esélyegyenlősége Magyarországon az ezredfordulón a népszámlálás adatai tükrében

  • Holló Péter (PhD hallgató, ELTE/BTK): Vallási anti/diszkrimináció gyakorlati tapasztalatai egy magyarországi vallási közösség életében – látens diszkrimináció?

16. 10 – 16. 50

  • Kérdések, hozzászólások

2010. június 2. szerda

9.00-10.00

  • Magos István (irodalomtörténész): „A megtestesült türelem.” Kazinczy Ferenc toleranciája művei és levelezése fényében

  • Csepregi András (Egyházi Kapcsolatok Titkársága vezetője, OKM): Vallási diszkrimináció, antidiszkrimináció, és a szekuláris állam

  • Prof. Leslie A. Muray (teológus, vallásfilozófus, Curry College, Boston, Egyesült Államok): Beyond Toleration: Religious Liberty in the USA Today

10.00 – 10.15 Kávészünet

10. 15 – 11. 30

  • Lena Kumlin (jogtanácsos, Finn Lutheránus Egyház) General presentation about religious freedom and equality from a Church perspective, both from a Finnish and European point of view

  • Joachim Heise (tudományos főmunkatárs, Institut für vergleichende Staat-Kirche-Forschung, Berlin): Religiöse Antidiskriminierung und die deutsche Wiedervereinigung

  • Silvana Moscatelli (tudományos főmunkatárs, Institute for International Legal Studies of the National Research Council, ISGI, Olaszország)

  • Patrick Roger Schnabel (jogi referens, Német Egyesült Protestáns Egyház, EKD, brüsszeli iroda): The balancing of conflicting legally protected rights in non-discrimination. Art. 4 II of Directive 2000/78/EC and the balance between non-discrimination and corporative aspects of religious freedom: A German perspective 

11.30-11.50 

  • Kérdések, hozzászólások 

11. 50 – 12. 30 Zárszó

A konferencia " A vallási diszkrimináció ellen - az esélyegyenlőség megteremtéséért"- A vallási alapon történő diszkrimináció tilalma, valamint az esélyegyenlőség megteremtésének kötelezettsége címmel 2010. június 1- 2. között a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központ Dísztermében kerül megrendezésre.

Részvételi szándékát jelezze Pezenhoffer Ibolya számára a következő elérhetőségeken (pezenhoffer.ibolya@okm.gov.hu ; Tel: 795- 4578) .

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • iCalendar
  • vCalendar
  • Küldés levélben