Conversio – Vallástudományi konferencia

A conversio fontossága és aktualitása mind a történelem számos vallástörténeti jelenségének, mind pedig a jelenkori vallási folyamatoknak akár felszínes ismeretében is nyilvánvaló. A vallás elhagyása és a megtérés, vagy ahogyan a mai ember is sokszor találkozik egy-egy vallással, a szelíd vagy erőszakos térítés szociológiailag leírható és számos más tudományág módszereivel vizsgálható, jogilag, politikailag, gazdaságilag értékelt jelenség, és ma egyes eseteit nagy médiafigyelem övezi. Mind a történelemben, mind ma a különböző művészetek is megkísérlik megragadni a személyiség hosszas vagy hirtelen változásának élményét;mai irodalmi-művészeti vizsgálata, úgy tűnik, igyekszik feltárni ennek a nagy narratívának más narratívákkal való kapcsolatát.           

A 20 perces előadásokból álló konferencia anyagának (részben bővített formában való) publikálása – a kari vallástudományi sorozat első köteteiként – azt is célozza, hogy az anyag tan­könyv­ként is hasznosítható legyen. A kisebb, résztémákat is olyan keretbe illesztjük, illetve úgy dolgozzuk át, hogy a vallások fontos történeti és mai megjelenési formái és a vallástudományi módszerek minél teljesebben megmutatkozzanak. 

A conversio (eredetileg „megfordulás, megtérés”) tágabb értelemben egy adott személy vagy (egyes emberekből mint a változás mellett döntő vagy azt valamiképpen elfogadó személyi­ségekből összeállónak tekintett) közösség vallási meggyőződésének (vagy vallástalanságának) feladását és egy (másik) vallás tanításának, hagyományainak, szokásainak, vallásjogrend­sze­ré­­nek, stb. átvételét jelenti. Szűkebb értelemben, különösen egyes vallási irányzatok, hasz­nál­ják a vallás személyessé válása folyamatának terminusaként is, amely változás valamilyen – általában jól leírható, erős, a személyiség átstrukturálódását eredményező vallási élmény ha­tá­sára — az adott vallás tanítását, gyakorlatát, vagy legalább tág kereteit korábban már valamilyen mértékben elfogadó emberben következik be. E foga­lom­­kör­be tartozik a vallástól vagy vallási közösségtől való eltávolodás (eltávolítás) utáni vissza­­térés lélektani, vallásjogi és rituális aktusa is. A konverzió (különösen a szűkebb értel­me­zé­sek­ben) lehet egyedi élmény, de történhetik szervezett vagy spontán tömegjelenségként is (térítés és „ébre­dés”). Keresztjelenségek is előfordulnak (pl. vallásváltás a szorosabb érte­lem­ben vett „meg­té­rés” következményeként). Mindeme jelenségek ellentétei (pl. az aposztá­zia) is szoros kap­cso­lat­ban vannak a konverzió jelenségével.

 Az alábbiakban néhány „hívószóval” kíséreljük megadni e jelenség számos aspektusát, eme konferenciafelhívás témái nagyrészt megjelennek a konferencia 80 körüli előadásában. 

Konverzió. Megtérés vallás- (szemlélet/világnézet)váltással vagy egy vallás keretein belül. Ezek vallásfenomenológiai leírása, ill. teológiai rendszerbeli helye az adott vallásokban. A kon­ver­zió (vallás)lélektani szempontból. A személyes döntésen alapuló vallás (felekezet) mint vallástipológiai jelenség (a misztériumvallásoktól kezdve mai vallásokig). A betérés rítusai (iniciáció; ezek esetleges kü­lönb­sé­ge a szokott, a közösségbe születésből következő iniciációtól). A konverzus és a be­fo­ga­dó (közösség). Megtérés/vallásváltás és etnikai identi­tás­váltás; vallásváltás és társadalmi hely­zet. Az áttérés/áttérítés stratégiái, intéz­ményi keretei. — A keresztény metanoia. Adott vallá­sok szent szövegeinek megtéréstörténetei (pl. újtesta­men­­tumi, buddhista és dzsaina szövegek). Megtéréstörténetek mint a megtér(ít)és eszközei (pl. a tékozló fiú példázata az ébredési prédikációkban). Történeti (pl. vallásalapítók, nagy vallási személyiségek) és modern/kortárs megtéréstörténetek teoló­giai, narratológiai, lélektani stb. elemzése. — Az áttérés/betérés jogi (emberi jogi, vallásjogi) szempontból a történelemben és ennek mai kérdései. Áttérés jogi (pl. házasságjogi) szempont­ból (endogámia, exogámia; tabuk–tiltá­sok). A reverzális intézménye; szülők és gyermekek vallási hovatartozásának összefüggései. — Tágabb értelemben ide tartozik a vallás fölvétele beleszületéssel, a közös­ség, etnikum stb. tagjaként; ennek feltételei, ill. iniciációs stb. rítusok. 

Térítés (békés és erőszakos), misszió, prozelitizmus. Térítő és nem térítő vallások (vallás­tipológiai megközelítés). A kifelé irányuló térítés mint az adott vallás jellemző célja. A térítés szemlélet­beli alapjai (pl. a térítés mint vallási kötelesség), módszertana, eszköztára a történe­lem­ben és modern kommunikációs stratégiái (pl. evangelizációs kampányok tömegkommu­niká­ciós eszközökkel). — Áttérítés vallási vitákkal; a hitvitairodalom. Áttérés (vallásváltás), betérés, kitérés és kripto-vallás­váltás (pl. marranizmus/zsidó converso-k és xueták). A meg­té­rí­tettek jogi státusa. Állam­vallás és a vallásválasztás joga különböző társadalmakban; a vallási ki­sebb­ségek iránti (in)­toleran­cia; egyház és állam elválasztása. Hatalmi (politikai) terjesz­ke­dés és vallási térítés. — Az Európá­ból kiinduló keresztény „pogánymisszió” Ázsiában, Ame­riká­ban, Afrikában és a Csendes-óceán vidékén a kora újkortól. Külmisszió a térítő jellegű val­lá­sok­ban az újkortól, ezek val­lá­si és kulturális hozadékai. A térítő jellegű új vallási moz­gal­mak. Missziók története. Misszionáriustörténetek lélektani és irodalmi-narratológiai elemzése. 

A vallási megújulás. Reformmozgalmak, reformációk; az európai reformáció és a katolikus restauráció vallástudományi szempontból. Ébredési (awakening, revival), megújulási moz­gal­mak (pl. Amerikában, Angliá­ban, Magyarországon); belmisszió. Az előbbiek története és szociológiai vetületei, szerepük az egy­ház­szerkezet átalakulásában, a nemzeti identitás, politikai gondolkodás ki­alakulásában, változásában (pl. Amerika és mai politikai viszonyai; Lewi Pethrus és a svéd kereszténydemokrácia). — Az egyén dön­tése a tömegmozgalmak sodrában. A hagyománytól való eltérés és a visszatérés jelenségei (pl. a báál tsuvá esetei, vagy a posztkommunista társadalmak vallási újraéledése a Távol-Keleten). 

Aposztázia (hittagadás); a hitehagyás ideológiája és formái a modernitás előtt és után. A tu­da­tos valláselhagyás a korábbi történelemben (pl. Iulianus, keresztény szempontból) és az európai moder­nitás­ban (a döntésszerű ateizmus). Az elvilágia­so­dás, elvallástalanodás (szeku­la­rizáció) jelenségei, az egyház­ból való kilépés: korjelenség és üldözések (vallásellenes pro­pa­gan­da, stb.). — Exkommunikáció/kiközösítés/anathéma és visszafogadás (feloldozás). A bé­lye­gek: aposztata – skizmatikus – eretnek — szektás.