Szakrális kiállítások Egerben

Kapocs ég és föld között

Szakrális-, keresztény-, vallásos és egyházi művészet, illetve keresztény ikonográfia a kortárs magyar művészetben

(Válogatás a kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből)

Válogatta, rendezte: ifj. Gyergyádesz László művészetörténész

Eger, Zsinagóga Galéria, 2012. szeptember 6–december 21. 

„Tüzet viszek…”

Alkotások a magyar zománcművészet elmúlt évtizedeiből
(Válogatás a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely és a Katona József Múzeum gyűjteményéből)

Válogatta, rendezte: ifj. Gyergyádesz László művészetörténész

Eger, Vitkovics-ház, 2012. szeptember 6–december 21.

Kecskemét különleges helyet vívott ki intézményeivel, gyűjteményeivel és alkotóműhelyeivel a kortárs magyar képző- és iparművészeten belül. A kiállításokon ennek két jelentős alkotóelemét láthatjuk. A Zsinagóga Galériában megrendezett tárlat forrása a Kecskeméti Képtár (jelenlegi nevén a Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteménye), melynek az elmúlt 12 év során fő tevékenységi és gyűjtőköre a keresztény tematika jegyében alakult. Ennek legfőbb fóruma a 2002-ben indult Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálék voltak. Művészettörténész muzeológusként számunkra a legfontosabb az volt, hogy e kiállítások anyagából – elsősorban ajándékozás útján – sikerült egy e pillanatban már 258 darabot számláló, speciális gyűjteményi egységet létrehoznunk. Ebből a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető kollekcióból tárunk most egy válogatást, részjelentést a nagyközönség és a szakma számára a kortárs hazai keresztény tematikájú művészet legjobb alkotásaiból, kiegészítve néhány, már korábban a képtárba került jelentősebb alkotással (pl. Berki Viola, Deim Pál, Somogyi Győző). A kiállítás alcíme is jelzi, meglehetősen vitatott a művészet e területének értelmezése, definiálása. Célunk azonban nem is e kérdéskör eldöntése volt, hanem annak demonstrálása, hogy a keresztény ikonográfia ma is az egyik legfontosabb ösztönzője, összetevője az európai, s így a magyar művészetnek. A kiállítás gondolati gazdagsága mellett feltűnő annak műfaji, technikai sokoldalúsága is, s bár vannak ennek ellenzői, mégis szívesen állítjuk ki egymás mellett a textilművészeti (pl. Remsey Flóra, Katona Szabó Erzsébet, Makkai Márta, Pájer Emília, Kecseti Gabriella, Széles Judit, Szekeres Erzsébet), ötvösművészeti (pl. Bohus Áron, Katona Katalin, Kótai József, Máté János) és üvegművészeti alkotásokat (pl. Kertészfi Ágnes, Dárday Nikolett, Homoki Anikó), a festményeket (pl. Aknay János, Dréher János, Ganczaugh Miklós, Matzon Ákos,  Olescher Tamás), objekteket (pl. Prutkay Péter, Móder Rezső), kerámiákat (pl. Kun Éva, Schéffer Anna), grafikákat (pl. Károlyi András, Orosz István, Olajos György, Stefanovits Péter, Vén Zoltán), szobrokat (pl. Gérné Mezősi Aranka, Harsay Ilona, Kovács Géza, Orosz Péter, Örkényi Antal), sőt az ikonokat (pl. Jószai Sándor, Rausz Szilveszter) és az animációs filmeket is (pl. Haris László, Hegyi Füstös László, Neuberger Gizella, Keresztes Dóra).
A Vitkovics-házban párhuzamosan megrendezett kisebb lélegzetű tárlat részint tartalmi kiegészítése a fent bemutatott anyagnak, elsődlegesen pedig a kortárs hazai zománcművészetről ad ízelítőt a 60-as évektől egészen napjainkig. Komoly változásokat jelentett az, hogy a korábban szinte kizárólag az ötvösök által művelt területen egyre nagyobb számban jelentek meg a szobrászok, festők, grafikusok, illetve az iparművészet különböző ágai felől érkezők. Lényegében már az első évtizedek tevékenysége képzőművészeti irányba terelte a kortárs magyar zománcművészetet. A kiállított alkotások ebben az esetben is Kecskemétről érkeztek, hiszen a város a kortárs magyar zománcművészet nemzetközileg is számon tartott központja. 1975-ben indult a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep, majd 1984-ben létrejött az állandó alkotási lehetőséget biztosító és művészzománcokat is előállító Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely is. Lantos Ferenctől Kátai Mihályig, Papp Oszkártól Mayer Bertáig, vagy éppen Turi Endrétől Stefániay Editig a műfaj mintegy félszáz jelentős képviselőjétől láthatunk különféle technikával (pl. rekeszzománc, szitazománc, azsúrzománc) készült alkotásokat. Kedvcsinálóként idézzük fel Báron László „szerelmi vallomását” a zománcművészetről: „A művész, aki ezen a területen alkot, olyan látványt varázsol elő a tűz segítségével, amely látványt nem lehetne a festészet vagy grafika nyelvén elmondani. Azok a finom vonalak, repedések, foltok, összeégések csak a tűzben tudnak létrejönni. (…) Nem helyettesíthető semmivel az a hatás, amit a tűzből kivett mű látványa nyújt. Más, amikor a lemezre felviszem a zománcot, és más abban a pillanatban, amikor a tűzből kiveszem, sőt más a hűlés különböző fázisaiban. Az anyagok válasza erre az elemi változtató erőre, a tűzre, olyan sokszínű, ami semmi más módon nem lehet előcsalogatni”.

ifj. Gyergyádesz László